Azoknak az öröksége a parkolóházi mizéria, akik ma a leghangosabbak az ügyben
A létesítmény fenntarthatatlan anyagi konstrukcióját 2010 elején fogadta el a Közgyűlés, amelyben ott ült számos ma is érintett személy – mutat rá Mirkóczki Ádám.
A létesítmény fenntarthatatlan anyagi konstrukcióját 2010 elején fogadta el a Közgyűlés, amelyben ott ült számos ma is érintett személy – mutat rá Mirkóczki Ádám.
A fideszes hisztériakeltés és egy kétes hírű vállalkozó mesterkedése gátolta meg Senator-Ház megmentését – emlékeztet Minczér Gábor alpolgármester. Mi történt valójában a Senator-Házzal kapcsolatban
Az egri Fidesz feloszlatásával Oroján Sándor politikai karrierje lényegében véget ért. Azok, akik eddig vakon követték a frakcióvezetőt, vajon most együtt menetelnek vele tovább a
Portálunk megkeresésére Pajtók Gábor országgyűlési képviselő elismerte: a kormánypárt helyi szervezetét „újjászervezik”.
A kormány segítsége jól jön, de nem old meg minden gondot, továbbra is pártérdekektől mentesen vezeti a várost, jövőre pedig indul a választásokon – derült
A döntésről a polgármester számolt be, ám hozzáteszi: 2 milliárd még így is hiányzik a költségvetésből, így a fideszes hurráoptimizmus nem megalapozott.
Beszámolót tartottak a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. munkatársai a Városházán a egri elkerülő út tervezésének jelenlegi állapotáról.
A kormánypárt választmánya hamarosan kimondhatja egri szervezetük feloszlatását – értesült a 24.hu.
A jelek szerint nem csak a 2019, de a 2010 előtti bukott emberek is újra pozícióba kerülnek.
A fideszes országgyűlési képviselő és a közgyűlési frakcióvezető már az adventet sem együtt ünnepli.
A weboldalunk címe: https://egripost.hu
Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.
A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.
Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.
Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.
A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.
A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.