
Közpénzen hazudik a Momentum az elkerülő út ügyében
“Hazugság-hadjáratot” indított a Momentum Egerben – mutatott rá Minczér Gábor. Ráadásul, amivel vádaskodnak, azt éppen az ő helyi politikusaik követik el. Az alpolgármester hétfői, kollégájával,
“Hazugság-hadjáratot” indított a Momentum Egerben – mutatott rá Minczér Gábor. Ráadásul, amivel vádaskodnak, azt éppen az ő helyi politikusaik követik el. Az alpolgármester hétfői, kollégájával,
A politikus átverte az egri vállalkozókat, majd biodíszletnek akarta használni őket – számol be a VOSZ vármegyei elnöke.
Felháborodott vállalkozók jelezték az önkormányzatnak, hogy Oroján Sándor biodíszletnek akarja használni őket a propagandájában – derült ki Mirkóczki Ádám keddi sajtótájékoztatóján.
Napról napra fokozódik a káosz, egyre több gyanús ügyre derül fény az Oroján Sándor vezette közgyűlési többség által odaültetett figurák vezette cég körül. Ők közben
Tényleg nincs határa a pofátlanságnak.
A politikus ritkaságszámba menő egri látogatása akár örömteli is lehetne, ha nem szaladt volna bele egy jókora pofonba.
Hatalmas hulladékmennyiség borítja a Szala városrész egyes utcáit, a kerület képviselője, Oroján Sándor pedig nem foglalkozik az üggyel.
Az aljegyző videóban magyarázza el, hogyan csinált Oroján Sándor és a médiája köztörvényes bűncselekményt egy tévedésből fakadó megrovási ügyből.
A városvezetés szerint a testületi többség egyszerűen széthordta a büdzsét, melynek jelentős része így végrehajthatatlan lesz.
Oroján Sándort és közgyűlési csatolt részei mostanra már politikai élőhalottak, de éppen ez teszi igazán veszélyessé őket.