Oroján már 2017-ben megfenyegette Spisák Györgyöt, de akkor sem ijedt meg tőle

Az aljegyző videóban magyarázza el, hogyan csinált Oroján Sándor és a médiája köztörvényes bűncselekményt egy tévedésből fakadó megrovási ügyből.

Az elmúlt napokban a közgyűlési többséget vezető képviselő és médiaistállója arról harsog, hogy kiderült: Spisák György “elítélt bűnöző”. Nem kell ahhoz jogász doktornak lenni, hogy egy józanul gondolkodó ember feltegye kérdést:

akkor mégis hogyan tölthet be tiszta erkölcsi bizonyítványt igénylő hivatalt?

Az aljegyző vasárnap közzé tett Facebook-videójában válaszolja meg a kérdést.

Elsőként emlékeztet: semmilyen “titok” nem lepleződött le, hiszen annak idején az ominózus ügy végig a lakosság széles körű tájékoztatása mellett zajlott, a helyi média “szinte minden órában” hírt adott a per állásáról.

A történet 2011 nyarán kezdődött, amikor Spisák György Tiszafüred aljegyzője volt. Egy birtokvédelmi ügyben idézték be tanúként a bíróságra,ám ugyanazon a délelőttön egy szakmai továbbképzésen és egy szakszervezeti rendezvényen is részt kellett volna vennie. Az utóbbi mellett döntött.

Egy hónappal később 20 ezer forint bírságot szabtak ki rá távolmaradása miatt. Spisák megjegyzi: a bírónő férje egyébként egy önkormányzati cég vezetője volt, akit közpénzek magáncélra fordítása miatt ő buktatott meg.

Az aljegyző szerette volna igazolással alátámasztani távolmaradása okát, ám

az okiratot figyelmetlenségből helytelenül állították ki, így abban az szerepelt, hogy a tárgyalás napján a továbbképzésen volt.

(Aznapra ez a rendezvény volt beírva a titkársági naptárba, s ezt utólag nem javították.)

Az indoklást a bíróság elfogadta, ám 3-4 hónappal ezt követően névtelen feljelentés érkezett az ügyben, s így a továbbképzés jelenléti ívéből kiderült,hogy Spisák nem volt ott. A tévedést beismerték és benyújtották a szakszervezeti rendezvényről szóló helyes igazolást. Ennek ellenére az aljegyzőt két év múlva így is elmarasztalta a bíróság.

Az ítélet bírósági megrovásról szól, még pénzbirságot sem szabtak ki, jogkövetkezménye nincs, az óta minden alkalommal, ahányszor kérte, tiszta erkölcsi bizonyítványt állítottak ki számára

– hangsúlyozza Spisák György.

Elmondja: “végtelenül rosszul éli meg”, hogy egy ilyen tévedés kapcsán “mindenféle bűnözőnek hordanak el”. Hozzáteszi:

a rágalmakat leghangosabban ismételgető Oroján Sándor már 2017-ben igyekezett nyomást gyakorolni rá, hogy mondjon le tiszafüredi önkormányzati képviselői mandátumáról.

Emlékeztetett: az akkor még fideszes politikus egy 2019-ben napvilágra került hangfelvételen saját párttársai körében elmondta, mit kellene tennie Spisák Györgynek, hogy ne támadják.

Az aljegyzőt 2014-ben a tiszafüredi polgármester törvénytelenül távolította el hivatalából, ezt később bírósági ítélet is kimondta. 2019-ben polgármester-jelöltként indult a kormánypárti vezetéssel szemben. Oroján Sándor ennek kapcsán fejtette ki az országos médiát is megjárt felvételen politikai módszertanának lényegét:

“Ha valaki politizál és az ellenfelünk a politikában, a politikai térben, akkor azzal nem beszélgetünk, nem próbáljuk meggyőzni, hanem legyőzzük. Pont!”

Ez után azt vezeti elő, hogy ő “megkérné” Spisákot, hogy mondjon vonuljon ki a közéletből, “és akkor tartsa meg az állását.”

“Képviselő úr! 2017-ben sem féltem öntől, most sem teszem! Higgye el, nem tud hatással lenni rám!”

– fogalmaz az aljegyző. Leszögezi: az elmúlt időszkban számos súlyos visszaélést (például az országos botrányt keltő “kanapé-ügyet”) leleplező belső ellenőrzést folytatni fogják.

“Tapasztaltból tudom: akkor támadnak ilyen intenzitással, ha az általam végzett munka eredményes”

– mutat rá Spisák György.

(Fotó: Eger Város Hivatalos Facebook  oldala)

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.