Közpénzen hazudik a Momentum az elkerülő út ügyében

„Hazugság-hadjáratot” indított a Momentum Egerben – mutatott rá Minczér Gábor. Ráadásul, amivel vádaskodnak, azt éppen az ő helyi politikusaik követik el.

Az alpolgármester hétfői, kollégájával, Farkas Attilával közösen tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:

az elkerülő út nyomvonaláról szóló népszavazás ügyére „rátelepedett a Momentum”.

Szerinte az már csak azért sem helyes, mert ez világnézettől függetlenül minden egri ügye kell, hogy legyen. Ennél azonban jóval nagyobb baj, hogy a párt súlyos hazugságokat is terjeszt. A Facebookon fizetettt hirdetésben állítják, hogy a városvezetés nem is akarja aaz elkerülő utat, illetve az erről szóló referendumot.

Ezzel szemben az igazság az, hogy számtalanszor szólaltunk fel az út megépítése érdekében és a népszavazást is támogatjuk, sőt az aláírásgyűjtésből is kivesszük a részünket

– szögezte le Minczér Gábor. Hozzátette: az is hazugság, hogy a Momentum a választókerület fideszes országgyűlési képviselőjével igyekszik összemosni a város vezetését.

„Semmilyen politikai közösséget nem vállalunk Pajtók Gáborral, szakmai ügyekben működünk együtt vele, hiszen ő a választókerület képviselője”

– hangsúlyozta az alpolgármester. Hozzátette: a Momentum önkormányzati képviselője, Keresztes Zoltán minden bizonnyal tisztában van vele, hogy a pártja által megfogalmazott vádak nem igazak. Emlékeztetett:

nem a város vezetése, hanem éppen az egri Momentum működik együtt rendszerszinten a Fidesz-frakcióval.

  • Keresztes Zoltánt a Fidesz frakcióvezetőjének, Oroján Sándornak a javaslatára szavazta meg a Közgyűlés az Egert elkerülő autóút „társadalmiasításáért” felelős önkormányzati biztosá, amely havi 125.000 forinttal több tiszteletdíjat jelent számára.
  • A Momentum egri elnöke, Jánosi Zoltán pedig február óta az EVAT Zrt. igazgatóságában ül, az Oroján vezette közgyűlési többség döntésének értelmében.

 

Cserébe Keresztes a Közgyűlésben, Jánosi a városi holdingban támogatja a 2019 előtti vezetés bizalmi embereinek visszacsempészését komoly döntéshozó pozíciókba. (Példáéul így válhatott az EVAT sajtósává Gay Krisztina, aki 2019 ősze előtt főszerkesztőként az önkormányzati újságot és tévét a Fidesz engedelmes szócsövévé változtatta.)

Fideszes júdáspénzzel a zsebükben „küzdenek” a NER ellen az egri momentumosok

Minczér Gábor szerint Keresztes és Jánosi félrevezeti a Momemtum vezetését, akiknek sokkal körültekintőbbnek kéne lenniük helyi ügyekben.

Két héttel ezelőtt a párt volt elnöke mondta fel a helyi politikusaik által szájába adott fals leckét.

Fekete-Győr András Egerbe jött, hogy beleszaladjon egy mázsás pofonba

Meddig tűri a Momentum a Fidesszel való összejátszást?

Felháborító, hogy egy parlamenti párt közpénzből terjeszt hazugságokat a város vezetéséről – hangsúlyozta Farkas Attila. Az alpolgármester szerint nyilvánvalónak tűnik, hogy úgy álltak bele ebbe az ügybe, hogy nincsenek tisztában a helyi közélettel, „vagy, ha igen, az még szomorúbb”.

Hozzátette: a Momentum Budapestről küldött ide aktivistákat, akiket félretájékoztattak az egri viszonyokról.

Farkas Attila elmondta: hozzá is becsönggettek a Momentum aláírásgyűjtői,akiket felvilágoított arról, hogy ő már aláírta a kezdeményezést.

Farkas Attila is támogatja az elkerülő útról szóló referendumot

Az alpolgármester emlékeztetett: Mirkóczki Ádám már a novemberi közgyűlésen javasolta a referendum kiírását. Ha ezt akkor elfogadják, most nem is volna szükség aláírásgyűjtésre. A testület azonban elutasította a városvezetés javaslatát. Az Oroján Sándor vezette többség tartózkodott a voksolásnál,

NEM-el egyetlen képviselő szavazott: Keresztes Zoltán, a Momentum képviselője.

– mutatott rá Farkas Attila.

A Fidesz-Momentum szövetség nemet mondott a népszavazásra az elkerülő út ügyében

Rámutatott: Keresztes „társalmiasítási útbiztosként” eleve úgy vesz fel plusz javadalmazást, hogy a lakossággal való kapcsolattartás képviselői alapfeladat.

Farkas Attila szerint a Momentumnak felül kell vizsgálnia egri politikusaik együttműködését Oroján Sándorral.

Hogy akarnak hiteles ellenzéki párt lenni, ha eltűrik a Fidesszel való összejátszást egy megyei jogú városban?

– tette fel a kérdést az alpolgármester.

Facebook
Email