Valamit nagyon titkol az EVAT fideszes propagandista sajtósa

Gay Krisztina indulatos levélben bizonygatja igazát az EVAT-székházban történt botrányos események kapcsán. Csakhogy ez még gyanúsabbá teszi az egész sztorit.

Az önkormányzati holding irodaházába február 23-án érkezett Spisák György aljegyző belső ellenőrzésre. Lapunknak elmondta: korábban több fontos dokumentum átküldését kérték az EVAT vezetésétől, akik erre két napot kértek. Miután a határidő lejárt, személyesen szerette volna felkeresni Szűcs Tamás vezérigazgatót, hogy egyeztessenek az ügyben.

A bejáratnál azonban az előző, fideszes városvezetés propagandájának karmestere, Gay Krisztina állta útját. 

Nem sokkal később Farkas Attila is megérkezett a helyszínre, hogy tájékozódjon, mégis milyen alapon nem engedik be a belső ellenőrzést végző aljegyzőt egy önkormányzati cég épületébe. A székházba azonban az alpolgármestert sem akarták beereszteni. Elmondása szerint az ajtót rányomták a lábára és azt kiabálták neki, hogy nem mehet be.

Miután értesült arról, hogy egy 100%-os önkormányzati tulajdonú céghez nem engedik be az önkormányzat egyik vezetőjét, Mirkóczki Ádám polgármester értesítette a rendőrséget, akik a helyszínre érkezve feljegyzést is készítettek a történtekről. Az abszurd helyzet Nyeste Gábor vezérigazgató-helyettes érkezésével oldódott meg, aki Spisákot és Farkast is behívta az épületbe. Az incidensről jegyzőkönyv készült, amelyet minden érintett aláírt.

Gay Krisztina majd’ két héttel az események után valamiért szükségesnek érezte, hogy önkormányzati dolgozótól, pláne „kommunikációs és PR-szakembertől” szokatlanul indulatos hangvételű levélben bizonygassa: „Farkas és Spisák megpróbálja letagadni, elhazudni a valóságot”, mert az EVAT munkatársainak részéről semmilyen atrocitás nem történt.

Harcias kirohanását egy 35 mp-es (tehát: harmincöt másodperces!) videóval próbálja megtámasztani, amelyen mindössze annyit láthatunk, hogy abban az adott fél percben Farkas Attila áll az ajtóban, majd végül bemennek az épületbe.

„Beszéljenek a képek!” – csattan fel levele végén Gay Krisztina. Akár igazat is adhatnánk neki, ha a képek „beszéde” nem lenne ordítóan cenzúrázva.

Az incidens ugyanis nyilván fél percnél sokkal hosszabb ideig tartott, s hogy-hogy nem, az EVAT sajtósa csak a békés végkifejletbe enged bepillantást.

Ezt támasztják alá Farkas Attila szavai is, aki az Egripostnak nyilatkozva emlékeztetett: az őt ért atrocitás a jegyzőkönyvben is szerepel, amelyet minden érintett, így Gay Krisztina is aláírt. A dokumentum arról is tanúskodik, hogy az alpolgármester már rögtön a botrányos események után kérte: az EVAT sajtósa által készített felvételt semmiképp se töröljék. Ezt azért vetette jegyzőkönyvbe, mert tudta: a teljes videó azt bizonyítja, hogy ő mond igazat – tette hozzá.

„Követelem a teljes felvétel közzé tételét. Enélkül, amit Gay Krisztina művel, az nem hírközlés, hanem hírhamisítás”

– fogalmazott lapunknak Farkas Attila.

A propagandista nem vész el, csak átalakul

A tények megrendelői igényekhez szabása-vágása nem először fordul elő Gay pályafutása során, aki a 2019-ben leváltott városvezetés regnálásának idején a a TV Eger és az Egri Magazin főszerkesztője volt. Vezetése alatt az önkormányzati média a leggátlástalanabb és legprimitívebb pártpropaganda eszközévé vált, ahol többek közt az az alufóliasisakos szintű konteót is vezető hírként közölték, hogy ellenzéki győzelem esetén migránsokat telepítenek a laktanyába. Munkásságáról az önkormányzati választások után történt menesztése alkalmából közölt igen tanulságos összeállítást az Egri Ügyek, a közismert egri újságíró, Weil Zoltán pedig ” a goebbels-rogáni propagandát fullba toló fideszes propagandistaként” aposztrofálta.

A kiérdemesült propagandista nagy visszatérésére az adott lehetőséget, hogy tavaly februárban Oroján Sándor és néhány „ellenzéki” közgyűlési képviselő egymásra találtak, majd elkezdték szépen, szisztematikusan újra pozícióba helyezni az egri közélet elmúlt 10-20 évének levitézlett figuráit.

Az egykori egri médiavezér ugyanakkor minden bizonnyal annyira kínos figura, hogy a főbejárat helyett inkább a hátsó ajtón csempészték be. Ennek mikéntjére Minczér Gábor világított rá januári sajtótájékoztatóján, ahol elmondta: Gay Krisztinát elvileg az EVAT foglalkoztatja kommunikációs és PR szakemberként.

A cégnél azonban nem találták nyomát a munkaviszonyának, szemben az Agria Film Kft-vel, ahonnan 500 ezer forintot fizetést kapott.

Ők ezt ugyan tovább számlázták az EVAT-nak, kifizetés viszont nem történt, sőt, teljesítési igazolást sem tudtak felmutatni.

Minczér Gábor szerint az önkormányzati cégnél ennek kapcsán hamis magánokirat felhasználása, okirattal visszaélés, és hűtlen kezelés valósulhatott meg, így büntetőfeljelentést is tettek.

Tömegével zuhannak ki a csontvázak az EVAT szekrényéből

A hátsó ajtós trükközés lelepleződése persze nem törte derékba Gay EVAT-os karrierjét. Sőt, most már a főbejáraton át közlekedhet, hiszen hivatalosan is felvették a holding alkalmazottjai közé. Sőt, még a fizetése is emelkedett. Miután létrehozták a cégnél korábban soha nem létezett „Sajtó csoportot”, a veterán propagandistát is felvették ide,  EVAT-os forrásaink szerint 750 ezer forintos bérért.

Nos, azt senki sem mondhatja, hogy nem dolgozik meg a pénzéért. A gond csupán az, hogy ez nem az EVAT vezetőinek, és az őket pozícióba helyező Orojánék pénze, hanem az egrieké.

Facebook
Email