Egri kedvenceink bújtak más szerepbe
Idén 15. alkalommal rendezték meg az „Ismert egriek más szerepben” című zenés showműsort.
Idén 15. alkalommal rendezték meg az „Ismert egriek más szerepben” című zenés showműsort.
Minczér Gábor alpolgármester 38 millió forint elkülönítését kérte a fizetések növelésére, de a hiába.
A párt a városvezetést okolja, de ők adtak le tömegével érvénytelen aláírásokat.
Az EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház szervezésében 30. alkalommal vette kezdetét a MIÉNK A TÉR Összművészeti Minősítő Fesztivál.
A tavalyi évben indított felújítási és fejlesztési programsorozat újabb mérföldkőhöz érkezett az új Ifjúság utcai játszótér átadásával.
24. alkalommal rendezték meg Egerben a Civil Fórumot, ahol a helyi civil társadalom idei legjobbjait is díjazták.
A korrupciós botrányba belebukott ügyvezetőt februárban leváltották, ám utódlását az óta is bohózatba illő módon halogatják.
Hogyan tettek keresztbe a népszavazásnak azok, akik ma az élharcosaiként tetszelegnek? És hogyan hazudtak erről az egrieknek? ❗️Az őszinte, egyenes beszédben hiszek❗️ Hogyan vezette
Oroján Sándort nem igazán érdeklik a körzetében kialakult állapotok, a városvezetés helyette is intézkedett.
„Hazugság-hadjáratot” indított a Momentum Egerben – mutatott rá Minczér Gábor. Ráadásul, amivel vádaskodnak, azt éppen az ő helyi politikusaik követik el. Az alpolgármester hétfői, kollégájával,
A weboldalunk címe: https://egripost.hu
Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.
A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.
Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.
Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.
A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.
A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.