Az adatgyűjtésre utazó Momentum miatt hasalhatott el a népszavazás

A párt a városvezetést okolja, de ők adtak le tömegével érvénytelen aláírásokat.

Nem sikerült elegendő számú aláírást gyűjteni az elkerülő út nyomvonaláról szóló népszavazás kiírásához – jelentette be a kezdeményező, Kovács F. László szerdán.

Az ügyre rárepülő Momentum szokás szerint az önkormányzatot hibáztatja, ám valójában az ő idecsődített aktivistáik gyűjtötték szakszerűtlenül a szignókat

– mutat rá közleményében Minczér Gábor.

Eger vezetése többször leszögezte, hogy stratégiai szempontból nem csak az elkerülő út megépülését tartja fontosnak, hanem azt is, hogy a lehetséges nyomvonalak tekintetében szakmai alapon, a lakosság véleményével megegyező döntés születhessen – hangsúlyozza az alpolgármester.

Hozzáteszi: hisznek abban, hogy nagy horderejű, a jövőt befolyásoló kérdésekben a helyi népszavazás, mint a demokrácia egyik alapvető pillére, adhatja a leglegitimebb felhatalmazást egy városstratégiai döntéshez. Visszautasítják a Momentum Mozgalom azon „igaztalan vádjait”, hogy szabotálták a népszavazás sikerességét.

Emlékeztet: Mirkóczki Ádám polgármester 2022 novemberében javasolta elsőként a népszavazást, melyet a Közgyűlésben helyet foglaló momentumos Keresztes Zoltán nem támogatott.

A Fidesz-Momentum szövetség nemet mondott a népszavazásra az elkerülő út ügyében

 

Leszögezi: a városvezetés örömmel csatlakozott az aláírásgyűjtéshez, de sajnálják, hogy „a Momentum Mozgalom rátelepült” erre a civilek által indított kezdeményezésre”.

Minczér Gábor úgy véli, a pártot valójában a politikai haszonszerzés és az adatgyűjtés szándéka vezette, s ez „elriaszthatta a kezdetben csatlakozni kívánó szervezeteket.”

Ezt támasztja alá az is, hogy a városvezetés információi szerint

a Helyi Választási Bizottság által előírt feltételeknek pont a momentumos aktivisták aláírásgyűjtése nem felelt meg, hiszen azon emberek támogatását is elfogadták, akik nem Egerben élnek, lakcímük más településen található

– mutat rá az alpolgármester.

„Mivel mással magyarázható ez, ha nem adatgyűjtéssel?” – teszi fel a kérdést.

Minczér Gábor megjegyzi azt is: a leadott, összesen 9324 db aláírásból a Helyi Választási Bizottság tagjai 2470 darab ellenőrzésénél megállapították, hogy már annak 1/5-e érvénytelen.

„Az egyébként jó és támogatható kezdeményezés kudarcának felelőssége kizárólag az erre rátelepedő Momentum Mozgalmat és a szakmaiatlan aláírásgyűjtésüket terheli”

– szögezi le az alpolgármester.

A referendum tétje egyébként jelentősen csökkent, miután Lázár János március végén bejelentette, hogy a belső nyomvonalat a kormány ejti. Ezek után sokan feleslegesnek érezhették a népszavazást.

Facebook
Email