800 ifjú tehetség mutatkozik be a Forrás színpadán

Az EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház szervezésében 30. alkalommal vette kezdetét a MIÉNK A TÉR Összművészeti Minősítő Fesztivál.

Április 17-től 21-ig több mint 800 tehetséges tanuló mutatkozik be a Forrás színpadán néptánc, népzene, tánc(mozdulatművészet), komolyzene, könnyűzene és színház kategóriákban.

A rendezvényt Minczér Gábor nyitotta meg. Hangsúlyozta: Eger büszke lehet arra, hogy ilyen anygszerű eseménynek ad otthont.

“A fiatalok tehetségükben a jövő képét hordozzák, ezért is elengedhetetlen, hogy felkaroljuk, bemutassuk és nem utolsó sorban támogassuk őket”

– fogalmazott az alpolgármester.

Pataki Zsuzsanna, az EKMK igazgatója arról beszélt: a MIÉNK a TÉR nem is annyira verseny, inkább a gyermekek ünnepe.

A zsűrit rangos szakemberek, művészek alkotják: Szabó Adrienn pedagógus, előadóművész, a Gajdos együttes prímása, Fekete Borbála, Junior Prima-díjas énekes, és Pitluné László Erika, az EKMK közművelődési szakembere, a Bartók Táncegyüttes volt táncosa.

A végén a legjobbnak ítélt versenyzők felléphetnek április 23-án 17 órától a megyei versenyt lezáró Gálaesten a Bartakovics Béla Közösségi Házban.

Az estre felnőttek 1500, diákok 1000 forintért vásárolhatnak támogatói jegyet, amely elővételben már megvehető a Bartakovics Béla Közösségi Ház jegypénztárában 8:00-16:00 között, illetve a jegy.hu hálózatán.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.