Két hét múlva kiderül, az egri munkavállalók, vagy a médiahakni fontosabb

Oroján Sándor azt állítja, hogy a városvezetés akadályozza a béremelést az intézményekben, holott az előző közgyűlésen ő is leszavazta, hogy erre legyen elegendő pénz.

A Fideszből kitessékelt bukott frakcióvezető szerint lenne keret a fizetések növelésére, de a város vezetése nem engedi, hogy „a szívüknek annyira nem kedves intézményvezetők ezt a keretet felhasználják a dolgozóik érdekében.”

Minczér Gábor alpolgármester visszautasítja az „igaztalan vádaskodást”. Pénteki közleményében leszögezi: év eleje óta azon dolgoznak, hogy megteremtsék azt a szükséges forrást, melyből mindez megvalósítható.

A szociális szektorban 15, minden más cégnél 7,5 százalékos béremelést szeretnének idén, és 7,5 százalékot jövőre.

nyilatkozta Minczér Gábor a Heol-nak.

Idén a költségvetésben erre a célra 50 millió forint bértartaléköt jelöltek meg, ez azonban mindössze bruttó 6 ezer forintos, minimális fizetésemelésre volna elég. Ezért szerették volna ezt az összeget megemelni.

„A Fidesz-Kdnp frakció és az őket „erősítő” képviselőtársaik természetesen leszavazták a kezdeményezésünket, ők voltak azok, akik tűzön-vízen át harcoltak azért, hogy a Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont kapja meg ezt a plusz forrást, mert ez volt számukra lényeges és messze nem a bérek rendezése”

– emlékeztet az alpolgármester.

„Akkor ki akadályozza és kinek nem is annyira fontos kérdés a béremelés?” – teszi fel a kérdsét Minczér.

A városvezetés a soron következő közgyűlésen ismét előterjesztést nyújt be, hogy az önkormányzati intézményeknél minél hamarabb megvalósíthassuk a tervezett bérfejlesztést.

„Május 26-án pedig ki fog derülni, hogy a képviselők többsége számára mi az égető kérdés? A médiahakni, a folyamatos hazudozás vagy az egri munkavállalók”

– szögezi le az alpolgármester.

(Fotó: Eger Város Hivatalos Oldala)

Facebook
Email