Dehogy van „újabb kanapéügy”

Az egri Fidesz, illetve az EVAT általuk pozícióba ültetett vezetésének szócsövei hatalmas „leleplezésként” közölték a nem létező „botrányt.”

Az „újabb kanapéügy” szerintük az volna, hogy az egri Egri Városfejlesztési Kft. előző vezetése leselejtezett néhány tárgyat és műszaki cikket, többek közt egy kanapét, amely „eltűnt.” Minczér Gábor hétfői sajtótájékoztatóján azonban kiderült:

  • Minden egyes leselejtezett (egyébként használaton kívüli és teljesen elavult) eszköz megtalálható a Városfejlesztésnél.

  • Az egyetlen kivételt egy ülőgarnitúra jelenti, amelyet a Városfejlesztéstől a Városházára szállítottak át.

Utóbbit az EVAT vezetése szerint Minczér „elismerte” a cég Igazgatóságának ülésén. Valójában semmilyen „beismerésre” nem volt szükség, mivel az alpolgármester pusztán arról tájékoztatta a jelenlevőket (akik egyébként, ki tudja, miért nem voltak ezzel tisztában),

hogy a több éves használt bútort az önkormányzat egyik telephelyéről a másikra szállították el, és ott szabályszerűen leltárba is vették. Ez egyetlen forint közpénzbe sem került.

A Fidesz és az EVAT vezetésének szócsövei ezt állították párhuzamba azzal, hogy

a cég bukott ügyvezetője egy vadonatúj, egymillió forint értékű ülőgarnitúrát vett közpénzen, amely aztán soha nem érkezett meg a Városfejlesztés irodájába, sem más, önkormányzati céghez, vagy intézményhez. Ebben az ügyben – más egyéb gyanús pénzszórások mellett büntetőeljárás is indult.

Minczér Gábor szerint a kamubotrány csupán azt szolgálja, hogy elterelje a figyelmet a (szintén az EVAT által működtetett) Termálban készülő újabb drasztikus jegyáremelésről.

„Jövőre az egrieknek arról kell dönteniük, hogy azokat akarják-e vissza a hatalomba, akik sorozatosan sarcolják – építményadó-emeléssel, jegyáremeléssel – a város lakóit, vagy azoknak szavaznak újra bizalmat, akik különböző kedvezményekkel – például az 1000 forintos éves bérlettel – próbálják az egriek életkörülményeit könnyebbé tenni a jelenlegi nehéz helyzetben”

– foglalta össze az alpolgármester.

Facebook
Email