
Mirkóczki: bűnpártolást követett el a közgyűlési többség
A polgármester kezdeményezte a Városfejlesztési Kft. korrupciógyanús ügyekbe keveredett vezetőjének leváltását, ám a képviselő-testület tárgyalni sem volt hajlandó erről.

A polgármester kezdeményezte a Városfejlesztési Kft. korrupciógyanús ügyekbe keveredett vezetőjének leváltását, ám a képviselő-testület tárgyalni sem volt hajlandó erről.

Mirkóczki Ádám az után kezdeményezte Nagy István visszahívását, hogy a Városfejlesztési Kft-nél két több mint gyanús ügyre derült fény, az egyikben feljelentést is tettek.

Megérkeztek az első csekkek a Közgyűlés által brutálisan megemelt adóterhekről, kétségbe vannak esve az egri vállalkozások.

A törvénytelennek bizonyult, elkerülő útról szóló közgyűlési határozatok visszavonását és az útbiztosi pozíciók megszüntetését kezdeményezte a polgármester, de a közgyűlés elutasította.

Hiába panaszkodtak az árusok, nem változik semmi.

Az egri Fidesz feloszlatásával Oroján Sándor politikai karrierje lényegében véget ért. Azok, akik eddig vakon követték a frakcióvezetőt, vajon most együtt menetelnek vele tovább a

Farkas Attila a Közgyűlés csütörtöki ülésén azt javasolta, hogy a városi cégek vezetői ne lehessenek párttagok.

Az önkormányzati bérleti jog megvásárlásának, illetve a bérelt ingatlanok albérletbe adásának lehetőségét visszaállító javaslatot nyújtott be a Fidesz.

Három éve „turisztikai versenyhátránnyal” riogattak, most a Fidesz javaslatára emelik az IFA-t.

A csütörtöki közgyűlésen is összecsaptak az álláspontok az elkerülő út kapcsán, ám az egriek véleményének kikérését elutasította a többség.