
Félrevezette a Közgyűlést az EVAT vezérigazgatója
Szűcs Tamást egy több mint egy évtizede a Tűzoltó Múzeumban dolgozó hölgy elbocsátásáról kérdezték, amit tagadott, ám lapunk úgy értesült, nem mondott igazat.

Szűcs Tamást egy több mint egy évtizede a Tűzoltó Múzeumban dolgozó hölgy elbocsátásáról kérdezték, amit tagadott, ám lapunk úgy értesült, nem mondott igazat.

Oroján Sándor azt állítja, hogy a városvezetés akadályozza a béremelést az intézményekben, holott az előző közgyűlésen ő is leszavazta, hogy erre legyen elegendő pénz.

Közleményben cáfolja a Fidesz-frakció szerdai sajtótájákoztatóján elhangzott “igaztalan, demagóg” állításait Minczér Gábor.

Mirkóczki Ádám javaslatára három, a rezsiválság miatt nehéz helyzetbe került oktatási intézmény kap önkormányzati támogatást.

Minczér Gábor alpolgármester 38 millió forint elkülönítését kérte a fizetések növelésére, de a hiába.

A Katona téri parkolóház megnyitását célzó javaslatot nyújtott be a Közgyűlésnek a polgármester, ám a feltételeket a testület többsége elutasította.

20,5 millió forintot most kap a teátrum, további 50 millióról a későbbiekben még tárgyalnak.

Az ikonikus vendéglátóhely jövőjéről tárgyalt a Közgyűlés, ahol Orojánék egészen más arcukat mutatták, mint a nyilvánosság előtt.

Jelentősen csökkentette a Közgyűlés a novemberben elfogadott brutális adóemelést.

Csütörtöki ülésén a testületnek elsőként önmaga feloszlatásáról kellett döntenie, de Pápai Ákos indítványát napirendre sem vették.