Enyhítettek az Oroján-csomag szorításán

Jelentősen csökkentette a Közgyűlés a novemberben elfogadott brutális adóemelést.

A testület akkori döntésének értelmében az 500 négyzetmétert meghaladó, vállalkozói a különböző ingatlanok építményadója 22 és 62 százalék közötti mértékben, az 500 négyzetmétert meghaladó vállalkozói tulajdonban levő ingatlanok építményadója pedig több mint 250 százalékkal emelkedett.

A Fidesz és „ellenzéki” szövetségesei megszavazták az adóemelést

 

A városvezetés határozottan ellenezte az intézkedést, leszögezve hogy adót emelni csak prosperáló gazdaság mellett szabad, nem válság idején, mikor az elszabaduló energiaárak mindenkit kritikusan érintenek. Az első csekkek megérkezése után az egri vállalkozók tömegesen fogalmazták meg segélykiáltásaikat. A sokak által „Oroján-csomagnak” nevezett durva adóemelés széles körű felháborodást keltett a városban.

A polgármester februárban javasolta, hogy az intézkedést vonják vissza, ám akkor ezt a közgyűlési többség elutasította.

A közfelháborodás hatására a Fidesz által javasolt, „Oroján-csomagként” is emlegetett adóemelés csökkentését a kormánypárti frakció is kilátásba helyezte. Több vállalkozó is jelezte az önkormányzatnak:

Oroján Sándor azzal zsarolta őket, hogy ha hajlandóak biodíszletként kiállni mellette, akkor csökkentik az ő javaslatára brutálisan megemelt építményadót.

A volt fideszes frakcióvezető több egri vállalkozót keresett meg azzal, hogy az adócsökkentő előterjesztésért cserébe sorakozzanak fel mögé, demonstrálva támogatásukat.

A polgármester szavait a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Heves vármegyei elnöke is alátámasztotta.

Itt a bizonyíték: Oroján tényleg zsarolja az az egri vállalkozókat az adócsökkentéssel

Végre mégis enyhítés jön

A csütörtöki Közgyűlésre két javaslat is érkezett a közterhek csökkentéséről Mirkóczki Ádám, illetve a fideszes Juhász Ádám részéről. A polgármester három verziót is előterjesztett. Az egyik szerint az adók mértéke visszaállt volna a tavalyi szintre, a második a 2022-eshez képest 20, a harmadik 30 százalékos emelést irányzott volna elő.

Juhász Ádám előterjesztése a várható bevételeke tekintetében lényegében az utóbbival egyezett meg. A testület végül ezt hagyta jóvá.

A fideszes képviselő azzal indokolta a módosítást, hogy november óta az állami rezsikompenzáció javított a városi büdzsé helyzetén. Rámutatott: más településeken is voltak komoly adóemelések, ám a kompenzáció megítélését követően több helyen korrigálták ezeket az intézkedéseket.

Mirkóczki Ádám úgy fogalmazott:

az adóemelés sorsa legyen tanulópénz, hiszen az az egyeztetés, amely a mostani javaslatot megelőzte, novemberben elmaradt. Ezért került több tucat egri vállalkozás nehéz helyzetbe.

A döntés értelmében a vállalkozásoknak négyzetméterenként

  • a kiemelt kereskedelmi övezetben elhelyezkedő hitelintézeti, pénzügyi vállalkozási, biztosítási, egyéb pénzügyi tevékenység céljára szolgáló építmény után 2090 helyett 1800 forint;
  • a kiemelt kereskedelmi övezetben elhelyezkedő egyéb építmény után 945 helyett 800 forint;
  • az 500 négyzetméter alapterületnél nagyobb építmények után 2090 helyett 1100 forint építményadót kell fizetniük.

Ezen belül is még jelentősebb mértékben csökken a szőlőfeldolgozásra és a bortermelésre, a húsfeldolgozás, a malomipari tevékenység, a kenyér, friss pékáru és tejtermék gyártása céljára szolgáló épületek adója (2090 forintról 900 forintra).

Felvették a szakképző intézményeket is a nevelési oktatási célú intézmények közé, így nekik nem kell adóemeléssel számolniuk.

Facebook
Email