Nyilvánosan dicsérték, a zárt ülésen megalázták a Senator-házat működtető Cseh-házaspárt

Az ikonikus vendéglátóhely jövőjéről tárgyalt a Közgyűlés, ahol Orojánék egészen más arcukat mutatták, mint a nyilvánosság előtt.

A házat üzemeltető Cseh-házaspárt „kamerák előtt megbecsült egri polgároknak, ikonikus helyszín létrehozójának nevezik”, a csütörtöki zárt ülésen mégis olyan döntést hoztak, amely „nem engedi ki őket a jelenlegi reménytelen helyzetből”

– mutatott rá sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám.

A polgármester azt javasolta, hogy a Senator-ház ingóságait a város vegye meg. A vásárlás mélyen áron alul történt volna, hiszen ezeknek a vagyontárgyaknak az értékét 20-30 millió forintra becsülik, az önkormányzat pedig 15 milliót fizetett volna értük.

Így olyan feltételekkel lehetett volna meghirdetni az üzemeltetési pályázatot, hogy ingatlan és az ingóságok is egy kézben vannak. Korábban a procedúra ennek hiányában fulladt kudarcba. A közgyűlési többség ezt elutasította.

Ráadásul a Fidesz javalatára a testület úgy döntött, hogy a hónapok óta zárva tartó helyiség bérleti szerződését addig nem bonthatják fel, ameddig új üzemeltetőt nem találnak a helyükre.

Ez lényegében azt jelenti, hogy a Cseh-házaspárnak bevétel nélkül kell fizetnie a bérleti díjat a sikeres pályáztatás lefolytatásáig – amelyet éppen Orojánék lehetetlenítenek el. 

Minczér Gábor: ezért zárt be valójában a Senator-Ház

A polgármester szerint „embertelen és gyalázatos” döntések születtek, amelyek során a Közgyűlés többsége „nem csak alkalmasságból, de ezúttal már emberségből is megbukott”.

„A Senator-ház és a Cseh-házaspár addig volt fontos számukra, ameddig engem lehetetett ezzel támadni, utána a közgyűlési zárt ülésen megalázták őket. Én ezeknek a képviselőknek a nevében is szégyellem magam előttük”

– fogalmazott Mirkóczki Ádám.

A polgármester arra kéri a Fidesz és a KDNP döntéshozóit és tagjait, hogy „saját politikai közösségük érdekében” tegyenek valamit Oroján és társai „ámokfutó rombolásának” megállításáért, amelynek most már köztiszteletben álló egri polgárok is áldozatul esnek.

Facebook
Email