
Már az országos sajtó is az egri Fidesz feloszlatásáról ír
A kormánypárt választmánya hamarosan kimondhatja egri szervezetük feloszlatását – értesült a 24.hu.

A kormánypárt választmánya hamarosan kimondhatja egri szervezetük feloszlatását – értesült a 24.hu.

A jelek szerint nem csak a 2019, de a 2010 előtti bukott emberek is újra pozícióba kerülnek.

A fideszes országgyűlési képviselő és a közgyűlési frakcióvezető már az adventet sem együtt ünnepli.

A rendezvényt a Dobó téri színpad mellett tartják éppen szombat este, amikor a legnagyobb tömeg várható az Eger Adventen.

Az ötletet a városvezetés és a rendőrség is határozottan elutasította, a DK meg inkább a díszkivilágítást kapcsolná le.

Az önkormányzati bérleti jog megvásárlásának, illetve a bérelt ingatlanok albérletbe adásának lehetőségét visszaállító javaslatot nyújtott be a Fidesz.

A sokak által csak „Oroján-csomagként” emlegetett előterjesztésből a magánszemélyek terheit növelő passzusokat ugyan kivették, ám a vállalkozások sarcolása benne maradt.

Elutasítja az egri MSZP a Fidesz adóemelési javaslatát. Már csak az a kérdés, hogy a kormánypárttal rendre együtt szavazó Mirkóczki Zita is így gondolja-e?

A Fidesz által kezdeményezett jelentős adóemelés helyett parlagon álló önkormányzati telkek értékesítéséből finanszíroznák a válság költségeit.

Tiltakozó fórumot hirdetnek az elkerülő út tervezett nyomvonala ellen, de valójában egyáltalán nem képviselik a panaszosok érdekeit – állítja a polgármester.