
Dehogy van “újabb kanapéügy”
Az egri Fidesz, illetve az EVAT általuk pozícióba ültetett vezetésének szócsövei hatalmas “leleplezésként” közölték a nem létező “botrányt.”
Az egri Fidesz, illetve az EVAT általuk pozícióba ültetett vezetésének szócsövei hatalmas “leleplezésként” közölték a nem létező “botrányt.”
Csetneki Attila felhatalmazás nélkül tárgyalt a tulajdonossal – mutat rá a polgármester.
Szűcs Tamást egy több mint egy évtizede a Tűzoltó Múzeumban dolgozó hölgy elbocsátásáról kérdezték, amit tagadott, ám lapunk úgy értesült, nem mondott igazat.
A holding bezáratná a patinás intézményt, de az önkormányzat nem hagyja annyiban.
Gay Krisztinát a hátsó ajtón át, szabálytalanságok sorával csempészték be a cégbe.
A korrupciós botrányba belebukott ügyvezetőt februárban leváltották, ám utódlását az óta is bohózatba illő módon halogatják.
Napról napra fokozódik a káosz, egyre több gyanús ügyre derül fény az Oroján Sándor vezette közgyűlési többség által odaültetett figurák vezette cég körül. Ők közben
Tényleg nincs határa a pofátlanságnak.
Gay Krisztina indulatos levélben bizonygatja igazát az EVAT-székházban történt botrányos események kapcsán. Csakhogy ez még gyanúsabbá teszi az egész sztorit.
Oroján Sándort és közgyűlési csatolt részei mostanra már politikai élőhalottak, de éppen ez teszi igazán veszélyessé őket.