Úgy kapott fizetést EVAT propagandistája, hogy hónapokon át be sem tette a lábát a munkahelyére

Gay Krisztinát a hátsó ajtón át, szabálytalanságok sorával csempészték be a cégbe.

Az EVAT-nál egyre jobban eluralkodó káosz és a törvényeket igen kreatívan értelmező gazdálkodás újabb bizonyítéka látott napvilágot. Az önkormányzati tulajdonú Agriafilm Kft. belső ellenőrzéséről készült jelentésből kiderül, hogyan igyekeztek elrejteni a kíváncsi szemek elől az előző városvezetés propagandájának karmesterét, Gay Krisztinát.

A Tv Egert és az Egri Magazint 2019 ősze előtt a városháza szócsövévé változtató újságíró ma már az EVAT-nál korábban soha nem létezett „Sajtó Csoport” vezetőjeként dolgozik, információink szerint mintegy 750 ezer forintos bérért. Ám a kiérdemesült propagandista útja elég érdekes kerülőutakon át vezetett a céghez.

Az átvilágítási jelentés anonimizált formában került fel az önkormányzat honlapjára, ám lapunk EVAT-os belső forrásokból úgy értesült:

a legkirívóbb szabálytalanságot Gay Krisztina kapcsán tárták fel, akit tavaly augusztusban vették fel az Agriafilmhez.

Ám véletlenül sem azért, mert szakértelmére  itt lett volna szükség. Alkalmazását Szűcs Tamás, az EVAT vezérigazgatója „szóban kérte”, hozzátéve, hogy fizetését valójában az EVAT fogja állni.

Ezt úgy oldották meg, hogy a bérét (augusztus 16 és december 31. között 1.980.000 forintot) tovább számlázták a holding felé.

Ez a megoldás azonban így is plusz költséget jelentett az Agriafilm számára, ugyanis a kiállított számlák csupán Gay munkabérét fedezték, a munkáltatói járulékot, és az ÁFA költségeit nem.

A jelentés szerint ez „felvetheti a közpénzzel való felelőtlen gazdálkodás esetét.”

Ám az okosba’ intézett foglalkoztatás ezen felül is számos sebből vérzett. Gay felvételéhez eleve igazgatósági engedélyre lett volna szükség, mivel egy 2019-es határozat értelmében a napi üzemi működésen kívül minden szerződéskötést a testületnek kell jóváhagynia. Ez azonban nem is kérték – aligha véletlenül. A munkaszerződés ugyanis „pr és kommunikációs feladatok” ellátásáról szólt, ez azonban a városi cégek közül nem az Agriafilm, hanem a Média Eger tevékenységi körébe tartozik.

A jelentés szerint azonban Gay ide „nem szeretett volna visszamenni” (korábbi áldásos tevékenysége nyomán talán nem is fogadták volna kitörő lelkesedéssel).

A szóbeli lezsírozás után augusztusban meg is indult a számlák kiállítása. Ám még ezt sem sikerült szabályosan összehozni, az erre vonatkozó szerződést ugyanis csupán novemberben írták alá.

Persze ettől még Gay végezhetett volna érdemi munkát az Agriafilmnél. A jelentés szerint azonban nem így történt. Az ügyvezető és a dolgozók is úgy nyilatkoztak:

soha nem találkoztak vele a munkahelyén.

Ennek ellenére a dolgozó által kitöltött jelenléti ívet rendre igazolták.

Igaz, a mai technikai körülmények között sok feladat otthonról is teljesíthető. Csakhogy itt erről sem volt szó. A dokumentumban az olvasható:

az Agriafilm ügyvezetője azt „vélelmezte”, hogy Gay valójában az EVAT-nál teljesítette a vezérigazgatótól kapott feladatokat. Ezekről azonban ő saját bevallás szerint semmit sem tudott.

A hátsó ajtón át becsempészett propagandista tehát a munkaköri leírásában foglaltaknak nem tett eleget. Illetve nem tett volna – ha lett volna ilyen leírás. De valójában nem létezett. Tehát úgy alkalmaztak egy embert, hogy eleve meg sem határozták, mi a feladata. Persze, a fentiekből elég egyértelműen kiderül, hogy valójában az első perctől kezdve nagyon is világos volt, mi a dolga:

az egri adófizetők pénzén tisztára mosni az Oroján Sándor vezette közgyűlési többség által az EVAT élére ültetett vezetés szennyesét.

Valamit nagyon titkol az EVAT fideszes propagandista sajtósa

A jelentés konklúziója szerint mindez „felveti a színlelt, vagy leplezett szerződés lehetőségét”. Minczér Gábor alpolgármester februári sajtótájékoztatóján közölte: az ügyben büntetőfeljelentést is tettek.

Tömegével zuhannak ki a csontvázak az EVAT szekrényéből

Facebook
Email