
A nemzeti ünnepen is kiderült: Egerben legalább két Fidesz van
Már egy koszorúzás erejéig sem képesek összeállni.
Már egy koszorúzás erejéig sem képesek összeállni.
A polgármester szerint a DK, a Momentum és a Fidesz azért támadja, mert nem hajlandó pártpolitikai érdekek mentén vezetni a várost.
A Fideszből hónapok óta kitessékelt politikus látványosan képtelen szembenézni a valósággal, s ez már társai számára is terhessé vállhatott.
Újjáalakult a kormánypárt egri szervezete, ám a Fidesz nevét viselő közgyűlési frakció képviselői a jelek szerint kimaradtak belőle.
A politikus munkájára nem tartanak igényt a pártban, mert “átláthatóan és elvszerűen” működő egri szervezetet akarnak.
Hivatalosan is átadták a Vár felújított tereit, kiállítási, interpretációs és rendezvényhelyszíneit – adja hírül a város hivatalos Facebook oldala.
A választókerület országgyűlési képviselője honlapot indított, amelyen megismerkedhetünk az elkerülő út harmadik, “köztes” nyomvonalával, és elmondhatjuk véleményünket is.
A város is hozzájárul a sok ezer áldozatot követelő törökországi és szíriai földrengés áldozatainak megsegítéséhez, amelyhez egriek is csatlakozhatnak.
Az egri Fidesz feloszlatásával Oroján Sándor politikai karrierje lényegében véget ért. Azok, akik eddig vakon követték a frakcióvezetőt, vajon most együtt menetelnek vele tovább a
Portálunk megkeresésére Pajtók Gábor országgyűlési képviselő elismerte: a kormánypárt helyi szervezetét “újjászervezik”.