Megvan a megoldás? „Köztes nyomvonal” tervét tette közzé Dr. Pajtók Gábor

A választókerület országgyűlési képviselője honlapot indított, amelyen megismerkedhetünk az elkerülő út harmadik, „köztes” nyomvonalával, és elmondhatjuk véleményünket is.

Köszöntőjében azt írja, meggyőződése, hogy az elkerülő út

„minden kétséget kizáróan élhetőbbé fogja tenni a várost”.

Ugyanakkor leszögezi: olyan nyomvonalú útnak kell megépülnie, amely Eger közlekedési problémáján segít és a legkevesebb érdeksérelemmel jár.

A politikus szerint „a népszavazás egy demokratikus véleménykifejezési forma”, így bízik abban, az szóló állampolgári kezdeményezéshez „a szükséges számú szavazat meglesz” s annak alapján a Közgyűlés a népszavazás kiírása tekintetében dönthet.

Leszögezi: mindent meg fog tenni az elkerülő út mielőbbi megvalósulásáért „hiszen mind Eger város lakossága, mind a környékbeli településen élők döntő többsége igényli az Egeren átmenő 25-ös út forgalmát tehermentesítő út megépítését”. Hozzáteszi:

„Politikai kalandorságnak tartom hisztériát kelteni és szembe állítani a város polgárait ezekben a kérdésekben.”

Az elmúlt hetekben és hónapokban többször folytatott személyes egyeztetést az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedési Államtitkársága államtitkárával és helyettes államtitkárával is – írja a képviselő. Ezeken a tárgyalásokon kiderült, hogy

a beérkezett észrevételek, vélemények és a szakmai szempontok figyelembe vételével a tervezők az elkerülő út nyomvonala tekintetében újabb alternatívát alkottak.

Erről egy térképet is közölnek a honlapon, amelyen fekete szaggatott vonallal tüntették fel a korábbi vizsgálatok tárgyát képező, és alapvetően már elvetett lehetséges belső nyomvonalat.

Az ábrán látható a külső elkerülő nyomvonal,

valamint egy harmadik verzió: a lakosság, illetve az érdekeltek részéről felmerült észrevételeket a szakmai szempontokkal ötvöző belső tehermentesítő, vagy „köztes” nyomvonal is.

A térkép tartalmazza továbbá az úgynevezett nyugati átkötés, valamint a felnémetet elkerülő út nyomvonalváltozatait.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium Útépítési Beruházások Támogatásáért Felelős Helyettes Államtitkársága minden, a térképen szereplő nyomvonal tekintetében szakmai leírást adott azok jellemzőit illetően. Ez az összefoglaló is olvasható a honlapon.

Dr. Pajtók Gábor hangsúlyozza: fontos számára hogy közvetlenül megismerje az egriek álláspontját, s munkája során azt hitelesen képviselni tudja. Ezért arra kéri a város és környékének lakosságát, hogy a honlapon található űrlap kitöltésével küldjék el neki véleményüket.

A Momentum most aláírásokat gyűjt, novemberben még nemet mondtak a referendumra

A referendum kiírását a város vezetése is támogatja, Farkas Attila alpolgármester alá is írta az ívet.

Mirkóczki Ádám polgármester és Minczér Gábor alpolgármester személyesen is egyeztetett helyi népszavazási kezdeményezés elindítójával Kovács F. Lászlóval. Arra kérték a civileket, bocsássanak rendelkezésükre aláíró íveket, hogy ők is segíthessék a kezdeményezés sikerét.

Az aláírásgyűjtésre egyébként nem volna szükség, ha a Közgyűlés novemberi ülésén a képviselők többsége megszavazza a városvezetés indítványát, hogy legyen általános népszavazás az elkerülő út ügyében.

Farkas Attila is támogatja az elkerülő útról szóló referendumot

A testület azonban elutasította a városvezetés javaslatát. Az Oroján Sándor vezette többség tartózkodott a voksolásnál,

NEM-el egyetlen képviselő szavazott: Keresztes Zoltán, aki egyébként annak a Momentumnak a képviselője, amely most a népszavazási kezdeményezés élharcosának szerepét igyekszik eljátszani.

A Fidesz-Momentum szövetség nemet mondott a népszavazásra az elkerülő út ügyében

(Fotó: Dr. Pajtók Gábor Facebook-oldala)

Facebook
Email