A nemzeti ünnepen is kiderült: Egerben legalább két Fidesz van

Már egy koszorúzás erejéig sem képesek összeállni.

Október 23-án minden évben az önkormányzat, illetve a városban működő intézmények, pártok és civilek közösen tisztelegnek 1956 hősei és mártírjai előtt. A figyelmes szemlélők azonban idén kiszúrhattak egy furcsa jelenséget a megemlékezésen. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő és az egri Fidesz, illetve a kormánypárt közgyűlési frakciója külön koszorúzott.

A Fidesz az egyetlen egri politikai erő, amelynek helyi szervezete és képviselői nem együtt rótták le tiszteletüket a Hatvani kapunál található emlékműnél. Ez pedig korántsem véletlen.

A kormánypárt mögött igen nehéz és zavaros esztendő áll. A városban már jó ideje széles körben beszédtéma volt Pajtók és a kormánypárti frakciót a közelmúltig vezető Oroján Sándor viszonyának elmérgesedése. Tavaly augusztusban a parlamenti képviselő egy Facebook-bejegyzésben egyenesen azzal vádolta meg Orojánt, hogy “elvtelen paktumot kötött az MSZP-s Mirkóczki Zitával”.

Ezzel minden bizonnyal arra utalt, hogy 2022 februárja óta a kormánypárt frakciója és több, magát „ellenzékinek” nevező képviselő rendszeresen együtt szavaz, egymás kádereit juttatva komoly vezető pozíciókba.

A feszültség tavaly év végére már odáig fokozódott, hogy a városi szóbeszéd szerint Pajtók felesége, Dr. Tari Ilona, az Eszterházy Egyetem rektora a főtéren tartott adventi rendezvényen nem volt hajlandó Oroján közelébe állni a színpadon. Az viszont biztos, hogy a Polgárok Házában tartott ünnepi összejövetelen egyetlen fideszes közgyűlési képviselő sem volt jelen.

Januárban aztán Pajtók Gábor az Egripostnak elismerte: decemberben feloszlatták a kormánypárt egri szervezetét.

Márciusra az is világossá vált, hogy a helyi szervezetben Orojánnak már nem lesz helye.

Amikor aztán a hónap végén újjáalakult az egri Fidesz, az erről közzé tett hivatalos fényképen nem fedezhettünk fel a frakcióból egyetlen embert sem.

Hogy a párt nevét a nevét a mai napig használó képviselőcsoport tagjai rendelkeznek-e egyáltán fideszes tagkönyvvel, az a mai napig nem tisztázott. Pajtókék mindeddig nem tiltakoztak a névhasználat miatt, ám e mögött aligha az áll, hogy közben kibékültek. A hallgatás oka sokkal inkább az lehet, hogy a Fidesznek kínos lenne beismerni, hogy egy megyei jogú város közgyűlésében egyetlen képviselőjük sem maradt.

Hogy a feszültségek Orojánnak a frakcióból való eltávolítása után sem csitultak, jól mutatja az október 23-i külön koszorúzás:

a rivalizáló két egri Fidesz még nemzeti ünnepünk napján sem volt képes közösen fejet hajtani a hősök emléke előtt.

Talajt vesztve

Pajtók számára ugyan egyértelműen politikai siker, hogy megtisztította ellenlábasaitól a helyi szervezetet, ám nagy kérdés, kit tud a helyükre állítani? Szeptemberi tisztújításuk is éles fényt vetett a magabiztos nyilatkozatok mögötti valós helyzetre. Az elnökségbe a megtépázott hírnevű képviselők (Oroján Sándor, Orosz Ibolya és Lombeczki Gábor) helyett friss, új arcokat kellett volna behozni, ám ez nem egészen sikerült.

A testületben ugyanis helyet kapott például az a Csákvári Antal is, aki 2019 előtt a párt önkormányzati képviselője volt, ám legutóbb már el sem indították a választásokon.

Az elmúlt pár év alapján kimondható: a fideszesek csúnyán befürödtek a 2019-ben a Közgyűlésbe küldött embereikkel akiket most már érthetően látni sem akarnak a párt körül.

Új, friss erők hiányában azonban kénytelenek a korábbi, már jócskán megkopott presztízsű figurákat is reaktiválni.

Egy város, két Fidesz

Helyzetüket az is bonyolítja, hogy a nevüket használó, de köreikből már kitessékelt frakció jövő őszig még biztosan bent ül a Közgyűlésben. Szavakban persze lojálisak a párthoz, ám arra aligha számíthatnak, hogy 2024 után is megőrizhetik mandátumukat – fideszesként legalábbis biztosan nem. Így, hát komoly vesztenivalójuk nem maradt, de ártani még tudnak, ha akarnak. És, hogy akarnak, annak tanújelét adják szinte minden közgyűlési ülésen.

Azzal pedig most már végképp nem törődnek, hogy tevékenységükkel a kormánypárt egri imázsát rombolják. Ha ugyan nem pontosan ez a céljuk. Ha így van, akkor kétségtelenül igen hatékonyan dolgoznak.

A Momentum már bejelentette, hogy a Fidesszel bensőséges viszonyt ápoló Jánosi Zoltánt indítják jövőre a polgármester-választáson, a DK is előhozakodott egy közéletben szinte teljesen ismeretlen jelölttel.

A kormánypárt egri szervezete azonban még ebbe az eleve nem túl erős pártpolitikai roncsderbi mezőnybe sem tudott még benevezni, a mai napig homály fedi, ki lesz a polgármester-jelöltjük.

A hezitálás persze teljesen érthető: az esélytelen autó volánjához nem nagy a tülekedés.

(Fotó: az Egri Fidesz Facebook-oldala)

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.