Hajdúhegyen, mint cseppben a tenger mutatkozik meg az egri közélet faramuci helyzete.
A 7. választókörzetben az egyéni képviselői mandátumért két polgármesterjelölt is indul. Ez akár megtisztelő is lehetne az itt élők számára – ha e két jelölt háttere és szándékai nem volnának erősen megkérdőjelezhetőek.
„Orosz Lászlóné szinte szó szerint tegnapig fideszes volt, Oroján bukása után a párt frakcióját vezette a Közgyűlésben. Miután kiderült, hogy narancsos színekben nem folytathatja pályafutását, egyből felfedezte magában a független politikust, és ebben a hirtelen magára rántott jelmezben indul polgármester-és képviselőjelöltként is”
– fogalmaz a Mirkóczki Ádám mögött felsorakozó Civil Közéleti Egyesület elnöke és hajdúhegyi jelöltje, Huszti Péter. Hozzáteszi: polgármesteri ambícióinak esélytelenségével maga is nyilván tisztában van, ezért is igyekszik közgyűlési mandátumát „független” jelöltként meghosszabbítani.
Szintén ebben a választókörzetben probálkozik Domán Dániel, a Kétfarkú Kutyapárt polgármesterjelöltje is.
„Domán a korrupció elleni küzdelem élharcosának szerepében tetszeleg, ám közben a legkorruptabb egri politikus, Oroján Sándor álcivil egyesületével működik együtt, az ő helyi jelöltjükkel, Ábry Zoltánnal egyeztet titokban.”
– mutat rá Huszti Péter. Megjegyzi: Dománnak a „vegytiszta rosszindulaton, a mindenbe belekötésen, feljelentéseken” túl lényegében nincs semmilyen érdemi elképzelése, mondanivalója Eger jövőjéről.
Az idei választási kampány másik érdekessége, hogy Hajdúhegyen nincs fideszes jelölt – papíron. Hivatalosan Gulyás László is „függetlenként” indul. Az egri Fidesz őt tekinti jelöltjének a választókörzetben, ahogyan ez több Facebook-bejegyzésükből is egyértelműen kiderül. Gulyás szórólapjairól azonban nem. A kampányanyagból csupán annyit tudhatunk meg,, hogy ő „Hajdúhegy és Károlyváros képviselőjelöltje”. Jelőlő szervezet sehol.
„Döbbenetes tiszteletlenség a hajdúhegyi emberekkel szemben, hogy a Fidesznek arra sem volt bátorsága, hogy indítson itt egy hivatalosan is saját jelöltet, mint az összes többi választókörzetben. Nálunk bebújnak egy álfüggetlen jelölt mögé, hátha rá majd nem üt vissza az az ámokfutás, amit az elmúlt 5 évben Egerben műveltek”
– mondja Huszti Péter. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy „nagyot fognak csalódni, akik abban bíznak, hogy a hajdúhegyieket egy ennyire primitív átveréssel meg lehet téveszteni”.
Megjegyzi: amit ebben a választókörzetben látunk, az cseppben a tengerként jól jellemzi az egész egri közéletet: olyan csalók, szélhámosok, álfüggetlenek és álcivilek kérik az egriek bizalmát, akik az elmúlt években már sokszorosan bizonyították, hogy erre a bizalomra méltatlanok.
„Egerben sajnos még az ellenzék is csak állellenzék. Hiszen mi másnak nevezhetnénk azt a DK-MSZP-Momentum szövetséget, amelynek polgármesterjelöltjét egy évvel ezelőtt még a Fidesz akarta a Városgondozás élére helyezni?”
– mutat rá Huszti Péter.
Dokumentum: tavaly még cégvezetőt csinált volna Pál Györgyből a Fidesz
Vagy Mirkóczki, vagy a Fidesz
Múlt héten írtunk arról, hogy az elmúlt két hónap közvéleménykutatásainak tanúsága szerint egyértelmű, hogy a polgármesterválasztás a Mirkóczki Ádám és a fideszes Vágner Ákos között fog eldőlni. Az összes többi jelölt – beleértve az „ellenzéki összefogás által indított, 10 százalék alatt álló Pál Györgyöt – teljesen esélytelen.
Tehát ki nem Mirkóczkira szavaz, akaratlanul is a Fidesz visszatérését segíti.
Az egri ellenzéki szavazók 2019-ben fegyelmezetten, egységesen szavaztak, és győztek is. Egyedül az ő bölcsességükön múlik, sikerül-e ezt megismételni.
Mirkóczki és Vágner fej-fej mellett, a többi jelölt esélytelen
(Fotó: Tarjáni Kristóf/MKKP Eger Facebook-oldal)