Az „Eger a hobbink!” alapítója Mirkóczki Ádám csapatában indul

Huszti Péter közösségépítő, a lakossági szándékközpontú szemléletet valósítana meg.

Huszti Péter a Hajdúhegy városrészben nőtt fel, és a mai napig ott él feleségével és gyermekével. Iskoláit szintén Egerben végezte, kereskedői és vendéglátói szakmát szerzett.

„Tanulmányai és munkája során mindig a közösségi gondolkodás és emberszeretete vitte előre, mellyel nemcsak szűkebb közösségét, hanem szeretett városunkat, Egert is szolgálja”

írják róla a CKE Facebook-oldalán.

Hozzáteszik: Huszti Péter pontosan ismeri a 7. választókörzet megoldaltal problémáit. Önkormányzati képviselőként egy tiszta, átlátható, lakossági szándékközpontú szemléletet és gondolkodást kíván megvalósítani.

Évek óta önkéntes alapon tevékenykedik városunk szépítése érdekében.

Ezért is hívta életre közösségteremtő szándékkal az „Eger a Hobbink!” öntevékeny csoportját. Gondolatához, elképzeléseihez sokan csatlakoztak az elmúlt időszakban.

Kitartó munkájuk eredményeként megújult a Király utca-Mindszenty utca kereszteződésében lévő pihenőpark, a Rajner Károly utcai játszótér, mint ahogy a Felsővárosban vagy éppen a Lajosvárosban is számos közterület.

Huszti Péter szintén fontosnak tartja a Baktai úti ABC előtti park játszóterének ügyét, a Bem tábornok tér szabadidős létesítmény lehetőségeinek megoldását, a Laktanya jövőbeli hasznosításának kérdését, a Szépasszonyvölgy parkolásának és közterület hasznosításának fontosságát és a kertvárosi családbarát városrész jellegének megőrzését, illetve az itt élők bevonását a város civil közéletébe.

Választókörzetében folytatni szeretné a megkezdett járda és útfelújítási programot, többek között a Kisasszony utcában, a Tizeshonvéd utcában, a Hősök utcában, a Kisfaludy utcában, a Kisvölgy és a Szépasszonyvölgy utcában, valamint szeretné megoldani a Hevessy Sándor utca csapadékvíz elvezetésének problémáját. Ugyanolyan kiemelt fontosságú ügy számára új gyalogátkelőhelyek létrehozása, mint a városrész zöldítése vagy megoldatlan tömegközlekedésének orvoslása.

Facebook
Email