Végleg szétrobbant az egri Fidesz

Orosz Lászlóné eddigi frakcióvezető is távozik a pártból. 

Orosz Lászlóné a Fideszből kiebrudalt Oroján Sándort váltotta a közgyűlési frakció élén. Ám alig több mint egy évig viselte csak e tisztséget, a kormánypárt így már a második frakcióvezetőját veszti el.

Április 5-én bejelentette: “független” polgármesterjelöltként indult az önkormányzati választásokon. Már akkor is jogosan merült fel a kérdés: ezek után még mindig a kormánypárti frakció vezetője, egyáltalán tagja-e még?

A válasz ma érkezett meg. Orosz Lászlóné közleményben tudatta: lemond posztjáról, a Közgyűlésben pedig a maradék másfél hónapban független képviselőként működik.

Az utóbbi időben szinte minden nap érkezik egy újabb kilépő, és “független” színekben elinduló politikusról szóló hír a szilánkokra hullott egri Fidesz háza tájáról.

Novemberben az egykori nagy hatalmú frakcióvezető, a fidesszel összeálló “ellenzéki” képviselőkkel kötött bizarr politikai szövetség vezéralakja, Oroján Sándor jelentkezett be “független” jelöltként.

Pénteken Tarsoly József hegybíró jelentette be, hogy elindul a polgármester-választáson, az őt jelölő szervezet színeiben pedig képviselőjelöltként sorompóba áll az eddig fideszes színekben politizáló Kovács Cs. Tamás és Bódi Zsolt.

Jelen állás szerint tehát az egri Fidesz romjai alól már négy polgármesterjelölt is előbújt:

  • Vágner Ákos hivatalos fideszes jelölt
  • Oroján Sándor, volt fideszes frakcióvezető
  • Orosz Lászlóné, most már szintén volt fideszes frakcióvezető
  • Tarsoly József
Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.