Oroján Sándort és közgyűlési csatolt részei mostanra már politikai élőhalottak, de éppen ez teszi igazán veszélyessé őket.
Eger az elmúlt hetekben akár azzal is bekerülhetett volna az országos médiába, hogy súlyos gazdasági válság idején is meg tudta őrizni az egyik legnépszerűbb hazai turisztikai célpont pozícióját. Csakhogy a város a napilapok és hírportálok címlapjaira a Városfejlesztési Kft-nél zajló egyszerre nevetségesen pitiáner és vérforralóan arcátlan korrupcióval került fel. De sajnos még csak nem is ez a legnagyobb baj.
Olyan ugyanis bárhol előfordulhat, hogy egy közpénzek közelébe kerülő vezető abba az alapos gyanúba keveredik, hogy hogy enyves a keze. Ilyenkor a mögötte álló politikusok nem győzik mosni kezeiket, szörnyülködnek a napvilágra került botrányos esetek felett, és igyekeznek forró krumpliként minél messzebbre hajítani maguktól a kompromittálódott figurákat. Ezt persze a közéletben kicsit is jártas emberek általában gúnyos mosollyal szemlélik, hiszen a legtöbbször álszent önmentésről van csupán szó. Csakhogy egy régi mondás szerint a képmutatás a bűn tisztelgése az erény előtt. Aki álszenteskedik, az legalább tudja, hogy bűnös, szégyelli a bűneit, és igyekszik elhatárolódni tőlük.
Oroján Sándor és közgyűlési csatolt részei azonban minden bizonnyal nem így éreznek, ők a testületben még tárgyalni sem voltak hajlandóak a Városfejlesztés ügyvezetőjének, Nagy Istvánnak a leváltásáról.
Sőt, Oroján Facebook-videójában (már Nagy kényszerű lemondása után!) egyenesen úgy fogalmazott, hogy
az egymilliós kanapé eltüntetése. „felfújt lufi”, „egy apróság, egy banánhéj, amelyben „mi nem látunk problémát.”
Sőt, még azt sem zárta ki, hogy a bukott ügyvezetőt továbbra is alkalmazza az önkormányzati cég.
Mirkóczki Ádám polgármester erre reagálva úgy fogalmazott:
„a Közgyűlésben létrejött a Banánhéj-frakció”, akik számára a közvagyon elleni bűncselekmény nem jelent problémát.
A polgármester szavaival nehéz vitatkozni. Ám, ha közelebbről szemügyre vesszük az egri közéleti állapotokat, akkor láthatjuk, hogy a baj még ennél is nagyobb.
Egri minimum – maximális haszonnal
A mostanra gyomorforgató tragikomédiává vált történet politikai drámaként indult tavaly év elején. A korábbi városvezetést 2019 őszén leváltó ellenzéki szövetség három képviselője, az MSZP-s Mirkóczki Zita, a momentumos Keresztes Zoltán és az LMP-s Komlósi Csaba 2022 februárjában egyszer csak ráébredtek, milyen remekül együtt tudnak működni a közgyűlési Fidesz-frakcióval. Az „egri minimumnak” elnevezett összeborulás jegyében aztán villámgyorsan leváltották az EVAT és leányvállalatai vezetését,
a pozíciókba pedig kölcsönösen beszavazták az egri jobb-és baloldal levitézlett, saját politikai családjukban is súlytalanná vált, kiközösített figuráit.
(Ez a fordulat röpítette a Városfejlesztés élére Nagy Istvánt is.) Ezt a gyakorlatot régi, patinás kifejezéssel nepotizmusnak, az utca nyelvén sógor-komázásnak hívjuk. Hamar kiderült azonban, hogy Egerben ennél is sokkal rosszabb jelenséggel állunk szemben.
A haverok, szövetségesek és üzlettársak tisztségekbe emelése a világon minden országban és városban előfordul, nekünk magyaroknak pedig bőven kijutott belőle az elmúlt évtizedekben. Messze áll a tisztességes politizálástól, de önmagában nem zárja ki, hogy alkalmas, vagy legalább ne kártékony emberek kerüljenek vezető pozíciókba. Elméletileg egy protekciós figura is vezethet jól és lelkiismeretesen egy céget. Egerben viszont nem ez történik.
Az EVAT-ban egyre jobban eluralkodó káosz már önmagában is minősíti az élére került garnitúra képességeit. De a helyzet az, hogy az Orojánék által a városi cégek élére ültetett emberek nagy részéről eleve ki sem derülhetett, hogy amúgy alkalmasak lennének-e ezeknek az intézményeknek a vezetésére.
Ugyanis az elejétől nem azzal a feladattal küldték őket oda, hogy vezessék a cégeket. Hanem, hogy széthordják.
És ez sem véletlen. Oroján egy ideig sokak számára tűnhetett gátlástalan, de okos politikusnak, aki felbomlasztotta a várost vezető szövetséget, hogy ezzel a Fidesz visszatérést készítse elő. Az óta kiderült, hogy a háttérben jóval kisstílűbb célok húzódtak meg.
Vinni, ami mozdítható
Ez legkésőbb akkor vált világossá, amikor a frakció-vezető az elkerülő út körüli, jogilag az első perctől teljesen értelmetlen hecckampányával szembement saját pártja és kormánya érdekeivel. A Fideszt ugyanis magától értetődően a városi belharcoknál jobban érdekli az országgyűlési mandátum megtartása, ehhez pedig a jelenlegi képviselő, Pajtók Gábor számára nagyon is jól jönne az út megépülése. Azzal, hogy ennek próbált keresztbe feküdni, Oroján gyorsan ellehetetlenítette magát a kormánypártban, amelyből tavaly év végén el is távolították.
Józan ésszel belátható, hogy mindenféle politikai háttér nélkül a következő választásokon a nullához közelítő esélye van bekerülni a Közgyűlésbe.
S még arra sem vehet mérget, hogy frakciójának tagjai mind együtt menetelnek vele a darálóba. (Talán az sem véletlen, hogy míg előző sajtótájékoztatóját képviselőtársaival közösen tartotta, kedden már egyedül beszélt egy ürességtől kongó tágas teremben.)
Hasonló cipőben jár Mirkóczki Zita is, aki a helyi MSZP elnöki posztjáért bokros teendőire hivatkozva nem indult újra, ám nem kell politológusnak lenni ahhoz, hogy világos legyen:
az ő útjai lassan, de biztosan elválnak a szocialistákétól.
Hogy dezertőrtársainak meddig nézik még el a pártjaik az Orojánnal zajló perverz nászukat, nem tudni, ám nagy tétben az ő közéleti jövőjükre se érdemes fogadni.
A Banánhéj-frakció tagjai tehát valójában saját lábukba botolva estek hanyatt, és már aligha tudnak felállni a padlóról. Ezzel nagy részük minden bizonnyal tisztában is van – és éppen ezért olyan veszélyesek. Aki ugyanis a hatalom átvételére pályázik, az kénytelen kínosan odafigyelni a közvélemény ítéletére, az olyan anyagi, erkölcsi és szellemi ámokfutást nem engedhet meg magának, mint amit ők az elmúlt hónapokban bemutattak.
Akinek viszont nincs vesztenivalója, aki tudja, hogy rövidesen úgyis mennie kell, azt már nem érdekli más, csak, hogy magával vigyen mindent ami mozdítható, a többit meg tönkre tegye.
Mostanra már csak egyetlen valóban fontos kérdés maradt: mennyi idejük lesz még erre? Lesz-e elég képviselő a Közgyűlésben, aki ajtót mutat nekik? A tisztességeseknek elég az esküjükre gondolniuk – a többieknek meg a politikai túlélésre.
