Káosz a EVAT-nál: már egy igazgatósági ülést sem tudnak összehívni rendesen

Nem készítették elő a háttéranyagokat, és még késve is küldték ki a meghívót.

Közleményben panaszolta el az EVAT vezetése, hogy a városvezetés „megakadályozta” a cég igazgatóságának csütörtöki ülését. Farkas Attila azonban közleményéből azonban kiderül:

valójában az ülés egyáltalán nem volt szabályosan előkészítve, így nem is lehetett megtartani.

Az EVAT Zrt. lépéseit eddig is szabálytalanságok sorozata kísérte, sorozatosan figyelmen kívül hagyják a jogszabályi előírásokat és a saját belső szabályaikat is – emlékeztet az alpolgármester.

A meghívót az ülés előtt 8 nappal kell kiküldeni, amelyhez csatolni szükséges a napirendi pontokhoz tartozó előterjesztéseket is. Az EVAT Zrt-nek egyik sem sikerült, mert nem volt meg a 8 nap az igazgatósági ülés megjelölt időpontja és a meghívó kiküldése között, valamint az előterjesztések háttéranyagait sem csatolták minden napirendi ponthoz,

„a tulajdonosnak így lehetősége sem volt felkészülni”

– mutat rá Farkas Attila.

Az Evat Zrt. Igazgatósága felismerte, hogy szabálytalanul hívták össze az ülést, ezért azt berekesztette és új időpontra fogja kitűzni – írja az alpolgármester.

Mi folyik az EVAT-nál?

Az EVAT körül szinte napról napra növekszik a zűrzavar és sűrűsödnek a kérdőjelek. A cégcsoporthoz tartozó Városfejlesztési Kft. vezetője szerdán kényszerült lemondani, miután kiderült:

közel egymillió forintért vásároltak egy ülőgarnitúrát, amely soha nem jutott el a székházukba. 

A különös módon eltűnt bútor ügyében Farkas Attila alpolgármester feljelentést tett, ennek alapján pedig nyomozás indult. Információink szerint Nagy István ügyvezetőnek mindenekelőtt azért kellett távoznia, mert már megtörtént az első gyanúsítás is.

Gyanúsítás miatt mondhatott le a Városfejlesztés egymilliós bútort eltüntető vezetője

Január végén a rendőrség már házkutatást is tartott a cégnél.

A hatóságok feltehetően a Katona téri parkolóház eltűnt dokumentációját kereshették.

Már házkutatást is tartott a rendőrség az EVAT-nál

Ennek kapcsán Mirkóczki Ádám január 6-i sajtótájékoztatóján emlékeztetett: Szűcs Tamás májusban került az EVAT élére, miután a Fidesz és a vele együttműködő “ellenzéki” képviselők szavazataival leváltották a cég vezetését. Korábban azonban az önkormányzat Vagyongazdálkodási Irodáját vezette, s így ő volt felelős a parkolóház ügyeinek intézéséért is. Amikor innen az EVAT vezérigazgatói székébe távozott,

“a Katona téri parkolóház dokumentációja szőrén-szálán eltűnt”

– mutatott rá a polgármester.

Február elején írtunk arról, hogy a cégnél egy úgynevezett „Sajtócsoportot” hoztak létre, amelynek működtetéséhez két sajtóreferenst vettek fel.

Információink szerint e két új munkatárs teljes bérköltsége meghaladja a havi 2 millió forintot.

Felmerül a kérdés, hogy mi indokolja a két új munkavállaló foglalkoztatását, ha egyébként

az EVAT cégcsoportjához tartozik a Média Eger Kft. is, amelynek munkatársai közt számos képzett újságíró és kommunikációs szakember van.

Több mint havi 2 millióba kerülnek az EVAT által felvett sajtórefensek

Minczér Gábor alpolgármester január 10-i sajtótájékoztatóján elmondta: a közelmúltban

két ügyben is lezárult a belső vizsgálat a cégnél, s a szakemberek komoly szabálytalanságokat tártak fel.

A vizsgálódás során a strand takarítási feladatait végző (mindössze hat nappal korábban alapított) céggel kötött szerződés, illetve Gay Krisztina, az egri tv volt főszerkesztőjének EVAT-os alkalmazása kapcsán találtak súlyos visszaéléseket.

A belső vizsgálat során felmerült a hűtlen kezelés, az okirathamisítás, a hivatali hatalommal való visszaélés és a színlelt szerződés lehetősége is így a városvezetés feljelentést tett az ügyben

– mutatott rá Minczér Gábor.

Súlyos visszaélésekre bukkantak az EVAT-nál

 

Facebook
Email