
Megszenvedték a vízilabdás lányok a sérültek hiányát
A Tigra-ZF három fontos játékosa (Borsi, Parks és Skultéti) nélkül volt kénytelen kiállni a Dunaújváros ellen.
A Tigra-ZF három fontos játékosa (Borsi, Parks és Skultéti) nélkül volt kénytelen kiállni a Dunaújváros ellen.
A vendégségben aratott diadal után itthon is győztek, így a Tigra-ZF Eger a bajnok!
Nehéznek ígérkezett, sima győzelmet hozott a Tigra-ZF Eger női csapatának Szentes elleni csütörtöki mérkőzése.
A Tigra-ZF Eger férfi csapata az OSC Újbuda otthonában járt, míg a lányok a III. Kerületi TVE-t látták vendégül szombaton. És mindkét meccset megnyertük!
Kemény rangadón aratott győzelmet Tigra-ZF Eger – írja az Agriasport.
Folytatódnak a férfi vízilabda Országos Bajnokság küzdelmei. A Tigra-ZF Eger legénysége ma a Szegedi VE-t fogadja.
Ragyogó játékkal magabiztos győzelmet aratott a Tigra-ZF-Eger a borsodi megyeszékhelyen.
A hétvégi Bajnokok Ligája mérkőzés előtt kedden egy nem túl nehéznek tűnő feladat várt a Tigra-ZF-Eger női csapatára, amelyet tökéletesen meg is oldottak.
A Magyar Vízilabda Szövetségben megtartották a kupasorozatok következő szakaszainak sorsolását.
Az állatok leölését és a jótékonykodást összekötni a vegánok és az állatvédő szurkolók szerint is álszent és kártékony dolog.