Az egri vízilabdás fiúk az újbudai, a lányok az óbudai csapatot verték meg

A Tigra-ZF Eger férfi csapata az OSC Újbuda otthonában járt, míg a lányok a III. Kerületi TVE-t látták vendégül  szombaton. És mindkét meccset megnyertük!

A fiúk számára a szezon egyik legkeményebb erőpróbájának ígérkezett a tabella harmadik helyén álló OSC elleni meccs. Ám már az elejétőllehetetett, hogy ebből meglepetés-eredmény születhet. Az első negyedben megszereztük a vezetést, a játékidő felénél pedig már két góllal hagytuk le az újbudaiakat.

Az egri csapat majdnem az egész mérkőzés folyamán vezetett, ám két perccel a vége előtt az OSC kiegyenlített. Aztán a következő, örökkévalóságnak tűnő két percben sikerült kettős emberlőnyt kiharolnunk, s Lőrincz Bálint végül belőtte a győztes gólt. 9:10-re így a Tigra-ZF Eger nyerte az összecsapást.

„Azt hiszem most jött el a pillanat, hogy meg kell köszönjem a klubvezetésnek, hogy ennek az OB-I-es csapatnak az edzője lehettem. Minden sikerért keményen meg kell dolgozni. Én ezt az utat képviselem. Aki velem tart, az ilyen fantasztikus győzelmek részese lehet.” – foglalta össze érzéseit a bravúros győzelem után Tóth Kálmán vezetőedző.

A lányok a 3 hellyel hátrébb álló III. Kerületi TVE-t fogadták. Az egriek a kezdés után valósággal lerohanták ellenfelüket, az elspő negyed végén már 4-1-re vezettünk, és a vezetést végig meg is őriztük. A második negyedben ugyan egy kicsit magára találtak az óbudaiak, ám hiába lőttek két gólt, mert ugyanennyiszer találtak a hálóba a mieink is.

A második játékidőben már egyértelművé vált az egri csapat fölénye, amelyet tükröz a 12-6-os végeredmény is.

Facebook
Email