Káprázatos játékkal lettek bajnokok az egri vízilabdás lányok

A vendégségben aratott diadal után itthon is győztek, így a Tigra-ZF Eger a bajnok!

Szombaton Dunaújvárosban drámai küzdelem során az egri lányok megnyerték a döntő első meccsét. A visszavágóra szerdán került sor a Bitskey Uszodában.

Az első negyedben valósággal lerohanták a mieink a vendégeket, akik mindössze egy gólt tudtak lőni, míg az egreik négyet. A lendület kitartott a második negyedben is, amelynek végén már négy góllal vezettünk (7-3).

A harmadik negyedre az újvárosiak összekapták magukat, és kőkemény küzdelem során egy gólosra dpolgozták le hátrányukat (8:7). Aki ekkor aggódni kezdett az egri győzelemért, azt a negyedik negyed megnyugtatta. Parkes és Szilágyi találata eldöntötte a találkozót: a meccset a Tigra-ZF nyerte, ezzel pedig

az egri női vízilabdacsapat megnyerte a Országos Bajnokságot!

A bajnok csapat a diadal után a Városházán bontott pezsgőt a győzelemre.

Facebook
Email