Drámai küzdelemben győztek az egri vizipólós lányok a bajnoki döntő első meccsén

A győzelem kulcsa a kezünkbe került, szerdán folytatás hazai pályán!

A dunaújvárosi mérkőzés előtt rossz ómen volt, hogy vállsérülése miatt Borsi Ilona nem tudta vállalni a játékot. Az már az első negyedben világossá vált, hogy pörgős, kemény küzdelemre számíthatunk. Ha az egyik csapat megszerezte a vezetést, a másik szinte pillanatokon belül válaszolt egy góllal.

A második negyedben a dunaújvárosiak voltak egy kicsit erősebbek, s egy gólos vezetéssel zártáék a félidőt. A harmadik negyedre azonban abszolút magukra találtak a mieink, s át is vették a vezetést.

Az utolsó negyedben a házigazdák egy ötméteresből egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték. Ám erre is gyorsan érkezett az egri válasz, így aztán a rendes játékidő döntetlennek zárult.

Az ötméteres párbaj nem kímélte az idegrendszerünket. Az első két lövés mindkét oldalról betalált, aztán a dunaúji Garda hibázott. A következő körben azonban az egri Jancsó is kapufára küldte a labdát. Aztán Kiss Alexandra védett egy hatalmasat, előnyhöz juttatva a mieinket.

Ez aztán már nem is engedték el, így alakult ki a 13:14-es egri győzelem.

„Féltem egy kicsit attól, hogy mi az elődöntőben három mérkőzésen vívtuk ki a továbbjutást, ők kettőn. Gondoltam, hogy frissebbek lesznek. Ugyanakkor óriásit játszottak, küzdöttek a lányok. Ez volt az első felvonás, de a lényeg az, hogy a megoldás kulcsa most már a mi kezünkben van”értékelt a meccs után Dr. Sike József vezetőedző.

Az Országos Bajnokság döntőjét valamelyik csapat két győzelméig játsszák. Legközelebb szerdán, Egerben, a Bitskey uszodában csap össze a Dunaújváros és az Eger. Ha akkor győzünk, miénk a trófea, ha nem, akkor tovább zajlik a küzdelem.

(Fotó: Lénárt Márton/Egri Vízilabda Klub)

Facebook
Email