Kibuktak az állatvédők a vadászattal jótékonykodó egri vízilabdás vezetőre

Az állatok leölését és a jótékonykodást összekötni a vegánok és az állatvédő szurkolók szerint is álszent és kártékony dolog. 

Az Országos Jótékonysági Vadászat nemrégiben büszkén jelentette be a Facebookon, hogy „újabb olimpiai bajnokot igazoltak”. Szécsi Zoltán a szervezet Heves megyei nagykövete lett.

Az Egri Vízilabda Klub ügyvezető elnökének szerepvállalása azonban messze nem váltott ki osztatlan lelkesedést.

A Magyar Vegán Egyesület, Szurkolók az Állatokért és a Macskaárvaház Alapítvány együttesen tiltakozik a jótékonyság és az állatok levadászásának összekötése ellen – írja a Sportal.hu.

A vadászatot hagyományosan december 27-én tartják, a befolyt összegből pedig 19 megyei kórház gyermekosztályát támogatja az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. Az akció nemes célját az állatvédők sem vitatják, ám úgy vélik, „a beteg gyerekeken nem állatok véréből, azok meggyilkolásával kell segíteni”.

– A XXI. században semmi nem indokolja, hogy az ember állatokat öljön hidegvérrel. Nem tartjuk etikusnak ezt összekötni a gyermekek megsegítésével, aminek persze mi is hívei vagyunk, meg is tesszük, akár állatterápiás kezelések biztosításával. Mi azt javasoljuk, a vadászatra szánt töltények, a terepjárók árát, a benzinköltséget inkább egyenesen juttassák el a gyerekekhez – nyilatkozta Püspöki Zsolt, a Magyar Vegán Egyesület alelnöke.

A többségében eléggé más szubkultúrát képviselő Szurkolók az állatokért mozgalom is hasonlóan vélekedik.

– A sportolókra a gyerekek és sok felnőtt is példaként tekint. A példaképek pedig nem állhatnak ki olyan ügyek mellett, amelyek szenvedést, félelmet, halált okoz érző lényeknek – mondta a portálnak vezetőjük, Kapin Richárd.

Fotó: Országos Jótékonysági Vadászat

Az állatvédők igyekeznek érvényt szerezni tiltakozásuknak.

– Úgy gondoljuk, ez a rendezvény inkább szól a vadászat szörnyűségeinek elfedéséről, mint a gyerekek megsegítéséről. Ezért személyes konzultációt kezdeményeztünk Ovádi Péter állatvédelmi biztossal. Örülünk, hogy az állatvédelem napirenden van, és bízunk benne, hogy a kormányzat következetes lesz ebben a kérdésben – mondta a vegán és a szurkolói mozgalomban is érintett Kovács Attila.

A portál megkereste Szécsi Zoltánt is, aki meglehetősen malíciózusan reagált a kritikákra. Elmondta, nagyon szívesen lefújják a vadászatot, ha a befolyt összeget átutálják a Markhot Ferenc Kórháznak.

Szerinte „egyszerű fenntartó vadászatról van szó”, amelynek célja, hogy egyensúlyban tartsák a környezetet.

– Persze, nyilván lehet szidni a vadászokat, és akkor a sertés-, tyúk- vagy szarvasmarhatartókat is, de én nem nem hiszek a vegánizmusban. A legtöbben ezen szervezetek tagjai közül minden hatodik hét végén mozdulnak ki a belvárosból, mi a zöldben éljük a hétköznapjainkat, és pontosan tudjuk, mennyi őz, fácán vagy vaddisznó van az erdőkben – tette hozzá. (Ez az igen sommás odamondás az állatvédő szurkolókra biztosan nem igaz, tagságuk nagy része a külvárosokból és vidékről vebruválódik.)

Facebook
Email