Ennyi volt: Oroján Sándor lemond

A Fideszből decemberben kitessékelt politikus hátország nélkül maradt, népszerűsége mélypontra süllyedt, most pedig a frakcióvezetést sem vállalja tovább.

Döntését egy Facebook oldalán közzé tett videóban jelentette be. Ebből többek közt kiderül az is, hogy utódjául egyhangú döntéssel Orosz Lászlóbé Ibolyát választották. Hozzátette: továbbra is tagja marad a frakciónak, és munkájával támogatni kívánja Pajtók Gábor, a választókerület országgyűlési képviselőjének törekvéseit.

Oroján távozása – különösen a demonstratív hűségnyilatkozattal együtt – Pajtók teljes győzelmét jelentheti az egri Fideszen belül már jó ideje zajló konfliktusban.

A parlamenti és a közgyűlési képviselő viszonyának elmérgesedéséről már az óta beszéltek a városban, hogy utóbbi átvette Nyitrai Zsolt helyét a választókerületi szervezet élén, illetve a választókerület képviselőjeként.

A feszültség akkor vált a nyilvánosság előtt is láthatóvá, amikor augusztusban Pajtók azzal vádolta meg Orojánt egy Facebook-bejegyzésben, hogy “elvtelen paktumot kötött az MSZP-s Mirkóczki Zitával”. Ezzel minden bizonnyal arra utalt, hogy 2022 februárja óta a kormánypárt frakciója és több, magát „ellenzékinek” nevező képviselő rendszeresen együtt szavaz, egymás jelöltjeit juttatva vezető pozíciókba.

A párton belüli küzdelem akkor látszott eldőlni, amikor decemberben feloszlatták az egri Fideszt. A döntést Pajtók Gábor január elején az Egripostnak ismerte el hivatalosan először.

Hivatalos: feloszlatták az egri Fideszt

Múlt héten a Magyar Hangnak nyilatkozva pedig azt is világossá tette: a jövőben biztosan nem számít Oroján munkájára.

Hivatalos: Orojánnak nincs visszaútja a Fideszbe

Nem önfeláldozás, inkább bukás

A frakcióvezető most azzal igyekszik megindokolni lemondását, hogy „megpróbál véget vetni az Mirkóczki-Oroján párharcnak”, amely szerinte gátja Eger fejlődésének. A politikus által vezetett többségnek a Közgyűlés munkáját blokkoló tevékenysége valóban aligha szolgálta a város érdekeit.

Ám Oroján lemondása mögött valószínűleg a nagylelkű önfeláldozás helyett jóval prózaibb okok húzódnak meg: elfogyott körülötte a levegő.

Miután kiszorult a kormánypártból, lényegében politikai hátország nélkül maradt, legfeljebb az általa vezetett frakció támogatásában bízhatott. A fideszes képviselők azonban nyilván tisztában vannak azzal: ha továbbra is Oroján áll az élükön, az könnyen azt jelentheti, hogy vele együtt menetelnek a közéleti megsemmisülés felé. Hiszen a következő önkormányzati választáson aligha tarthatják meg mandátumukat a Fidesz támogatása, logója nélkül.

Nem tett jót politikai közösségén belüli megítélésének az sem, hogy miközben az egri Fidesz-frakciót vezette, a füzesabonyi önkormányzatnál is gazdasági tanácsadói pozíciót töltött be, a párton belül azt beszélik: képviselői fizetésénél jóval nagyobb összegért.

Az utolsó csepp talán az volt a pohárban, hogy az Oroján szócsöveként ismert EgerHíreken – minden bizonnyal a vele baráti viszonyban levő politikus kérésére – Ujvári Imre fideszes tiszafüredi polgármesterrel közöltek az egri aljegyzőt lejárató riportot. A gond az volt, hogy Spisák György a vádaskodásokra reagálva emlékeztetett:

Ujvári 18 éves korában két társával öt egri fiatalt, köztük három lányt vert össze. 

A történet egyszer már előkerült 2016-ban, amikor az N1TV járt utána a történteknek. Most azonban a polgármester múltjának e sötét foltja ismét a Heves vármegyei közvélemény érdeklődésének fókuszába került, s ezt információink szerint a helyi kormánypárti parlamenti képviselő, F Kovács Sándor kifejezetten nehezményezte.

Oroján nőverő cimborájával próbálják lejáratni az egri aljegyzőt

Így tehát logikus lépésnek tűnik, hogy Orojánt lecserélték.

A politikus távozása amúgy sem látszik túl nagy veszteségnek számukra. Az Iránytű Intézet friss elemzése szerint ugyanis népszerűsége mélypontra jutott az elmúlt egy évben. A kutatás adatai arról árulkodnak: a Fidesz-frakció és az „ellenzéki” képviselők együttműködését az egriek mindössze negyede véli helyesnek, ellenben több mint felük elutasítja.

A számok arról tanúskodnak, hogy a bizarr szövetséggel Oroján saját személyes megítélése szempontjából is alaposan lábon lőtte magát.

A Fidesz-frakció vezetőjének tevékenységét csupán minden tizedik egri ítéli meg pozitívan, míg 42 százalékuk inkább negatívan.

Kutatás: elutasítják az egriek Oroján és az „ellenzéki” képviselők összeborulását

Facebook
Email