Oroján nőverő cimborájával próbálják lejáratni az egri aljegyzőt

A tiszafüredi fideszes polgármesternek egy köze van Egerhez: 18 éves korában egri lányokat vert össze, amiért a bíróság el is ítélte.

Ujvári Imrével közölt riportot az Oroján Sándor szócsöveként ismert EgerHírek. A politikus Spisák György egri aljegyzővel kapcsolatos állítólagos negatív tapasztalatait osztja meg azokból az időkből, amikor az általa vezetett városban dolgozott jegyzőként.

Spisák pénteken Facebook-oldalán reagált a lejárató cikkre.

„Ujvári Imre hazudik, nincs ebben semmi új, ilyen a jelleme, ő ezt már soha az életben nem fogja levetkőzni”

– foglalja össze a helyzetet az aljegyző, ám tesz egy ennél jóval érdekesebb megjegyzéseket is.

Emlékeztet: 2014-ben Ujvári törvénytelenül távolította el őt hivatalából, ezt később bírósági ítélet is kimondta. Ujvári Imre és Oroján Sándor már 2017-ben igyekezett fenyegetőzve nyomást gyakorolni rá, hogy mondjon le tiszafüredi önkormányzati képviselői mandátumáról.

Erről egy kiszivárgott hangfelvételen a fideszes politikus párttársai körében nyíltan beszélt.

Oroján már 2017-ben megfenyegette Spisák Györgyöt, de akkor sem ijedt meg tőle

Akkor Oroján igyekezett Ujvárit kisegíteni, aki a jelek szerint most viszonozta az akkori szívességet az egyre szorultabb helyzetbe kerülő, mostanra a kormánypártból is kitessékelt barátjának.

Mondhatnánk persze egyszerűen azt is, hogy a tiszafüredi polgármesternek semmi köze Egerhez. Ez azonban nem teljesen igaz. Ujvári Imre múltjában ugyanis komoly szerepe van a városnak:

18 éves korában két társával öt egri fiatalt, köztük három lányt vertek össze

– idézi fel Spisák.

Az N1TV 2016-ban utánajárt Ujvári viselt dolgainak. A polgármester a kilencvenes évek második felében a Tiszafüreden működő Hunyadi Skins oszlopos tagja volt. Bőrfejű elvbarátaival rontottak rá a Tisza-parton kiránduló egri társaságra is, akik közül többeknek súlyos sérüléseket okoztak.

A polgármester a riportban „gyerekkori botlásnak” nevezi a brutális nőverést.

A csuklyát viselő támadókat egyébként még aznap este elfogták a rendőrök, és gyorsított eljárásban felfüggesztett börtönre ítélték őket.

 

Oroján Sándor vajon azt is csupán „banánhéjnak” tartja, hogy az országos cimborája lányokat vert össze?

– teszi fel a kérdést Spisák György. Hozzáteszi: „végtelenül méltatlannak és szégyenteljesnek” tartja, hogy egy ilyen ember állításaival próbálják lejáratni őt.

Facebook
Email