Csaknem másfél millió forintra emelték az EVAT vezetőjének fizetését

Teflon erejű arcbőr kell ehhez, de úgy tűnik, nekik van.

Az EVAT Igazgatósága június végén 1.420.000 forintra emelte Szűcs Tamás vezérigazgató munkabérét – derül ki Mirkóczki Ádám Facebook-bejegyzéséből.

❗️Vérlázító gátlástalanság❗️

Miközben az EVAT Zrt. vezetése botrányt botrányra halmoz, a pofátlanságnak náluk továbbra…

Posted by Mirkóczki Ádám on Friday, June 30, 2023

 

A polgármester hozzáteszi: Szűcs elődjének mintegy félmillió forinttal kevesebb volt a fizetése. “Igaz, ő nem is hajtott végre politikai parancsokat, hanem tisztességes szakmai munkát végzett” – mutat rá.

Az emelés ráadásul visszamenőleges, így a vezérigazgató júliusban az előző fél évi fizetés emelését is felveheti is felveheti, mintegy három és fél millió forintot. 

“Úgy látszik, az EVAT-ban igen jól fizetik az ámokfutást…”– jegyzi meg Mirkóczki Ádám. És, hát valóban, ha ez a teljesítmény mércéje, akkor Szűcs Tamás kiválóan teljesít:

Mindemellett az EVAT vezetése szinte egyetlen nyilatkozatában sem mulasztja el, hogy panaszkodjon arról, szerintük milyen sok pénzt “tart vissza” a holdingtól a város. Persze, a maguk szempontjából igazuk is van: ha a mindenféle mondvacsinált indokokkal követelt összegeket is megkappná a cég, akár kétszer ekkora emelést is kaphatott volna a remek munkát végző vezérigazgató úr…

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.