„Zitának kellett a színház”, végül az EKMK-t kapta meg

Egy közgyűlési képviselőknek küldött megdöbbentő levélből kiderül, hogyan is működik a gyakorlatban a várost foglyul ejtő bizarr összefogás.

Faludiné Molnár Gabriella, az Egri Csillagok Népdalkör vezetője azért fordult a testület tagjaihoz, mert a hosszú évek óta minden évben megkötött együttműködési megállapodás felrúgása miatt elvesztették próbatermüket a Bartakovics Béla Közösségi Házban. A számos díjjal (köztük a Dobó Kardja kitüntetéssel) elismert népművelő azt írja: eddig hét igazgatóval dolgoztak együtt, mindegyikük tisztelte, támogatta munkájukat. Ez akkor változott meg gyökeresen, amikor a közösségi házat működtető Egri Kulturális és Művészeti Központ (EKMK) élére tavaly nyáron Pataki Zsuzsanna került, aki úgy véli, a csoportnak nincs helye az intézményben.

Döntését a levél szerint helyhiánnyal indokolta, illetve azzal, hogy „ez a művelődési ház, nem az ami 40-50 évvel ezelőtt volt”. Ugyanakkor számos más csoportot, illetve szakkört befogadott az intézmény.

„Tehát aki és amilyen téma neki kedves volt, azt befogadta, a többivel közölte, hogy nincs hely!”

– írja Faludiné Molnár Gabriella.

Pataki Zsuzsanna végül „talált helyet” a Bartakovicsban, ám a több évtizedes gyakorlattal szakítva bérleti díjat követelt. A többségében idős kisnyugdíjasokból álló népdalkör ezt nem tudja vállalni, így most harminc esztendő után otthontalanokká váltak. Vezetőjük szerint a nehezen érthető döntés mögött politikai bosszú húzódik meg.

Amikor ugyanis az EKMK élére a Közgyűlés Oroján Sándor vezette többsége új vezetőt szavazott meg, Faludiné az (akkor még) fideszes politikushoz fordult, mert nem értette, miért kellett meneszteni az előző igazgatót, hiszen „nincs arra indok, hogy ne folytathassa addigi munkáját”. Oroján válaszul alaposan felvilágosította a Fidesz-frakció és az oldalukra átállt „ellenzéki” képviselők összeborulásának valódi működési módjáról.”

„Gabi, Zitának kellett a színház, nem kapta meg, ja és megszavazta egyik jó emberünket, cserébe most mi kell felé, és az ellenzék felé gesztust gyakoroljunk, ezért az EKMK igazgatója Pataki lesz. Különben az Evat Zrt-ben is mind a mi emberünk van, muszáj ezt meglépni…”

– idézi fel a beszélgetést a Faludiné, akit „a móriczi Rokonok regényre asszociáló beszélgetés teljesen felkavart, elkeserített”. Úgy véli, mindenekelőtt az ő kiállása miatti bosszúból vált az új vezető alatt az EKMK „mostoha gyerekévé” a népdalkör.

Megtapasztaltam milyen a hidegvérű embertelenség, lelketlenség és a sajátos, mindenki számára megdöbbentő ellenzéki-fidesz koalíció kéz-kezet mos működésének mechanizmusa”

– szűrte le Oroján szavaiból a népdalkör vezetője.

A korábbi városvezetést 2019 őszén leváltó ellenzéki szövetség három képviselője, az MSZP-s Mirkóczki Zita (nyilván róla beszélt Oroján a fent idézett beszélgetés során), a momentumos Keresztes Zoltán és az LMP-s Komlósi Csaba 2022 februárja óta minden lényeges kérdésben együtt szavaznak a közgyűlési Fidesz-frakcióval. Az „egri minimumnak” elnevezett összeborulás jegyében aztán villámgyorsan leváltották az EVAT és leányvállalatai vezetését,

a pozíciókba pedig kölcsönösen beszavazták egymás jelöltjeit.

A döntéseket a nyilvánosság felé természetesen mindig „alaposan megfontolt szakmai döntésekként” tálalták. A Városfejlesztési Kft-ben kirobbant korrupciós botrány és az EVAT-ban szinte napról napra növekvő káosz ezt már eddig is elég meggyőzően cáfolta.

Ám az Egri Csillagok Népdalkör méltatlan kálváriája nyomán születetett levél minden eddiginél élesebb fényt vet arra, hogyan is működik az „egri minimum” valójában.

A Banánhéj-frakció, és ami mögötte van

A Fidesz-frakcióval való rendszerszintű összejátszás és a levélből kiderülő, szakmainak semmiképp sem nevezhető döntéshotali módszerek kapcsán elküldtük kérdéseinket a Magyar Szocialista Pártnak is, amelynek Mirkózcki Zita elvileg még tagja és közgyűlési képviselője. Amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

 

Facebook
Email