Emlékezzünk együtt nemzetünk egyik legnagyobb tragédiájára!
Az egri önkormányzat megemlékezését az Országzászlónál tartják.
Az egri önkormányzat megemlékezését az Országzászlónál tartják.
12 nemzet több, mint 300 ifjúsági és junior ökölvívója áll a Kemény Ferenc Sportcsarnok szorítójába a 72. Bornemissza Gergely nemzetközi tornán.
Budapest mellett ma egy időben 16 vidéki városban, köztük Egerben is tiltakoztak pedagógusok státusztörvénye ellen és a méltányos bérekért.
Nem hagyta szó nélkül a polgármester, hogy a csütörtöki közgyűlésen levették a napirendi pontok közül a város útjainak kátyúzásáról szóló előterjesztést.
Tigra-Zf-Eger női vízilabda csapata és a QHB-Eger férfi kézilabda csapata vette át a díjakat Mirkóczki Ádám polgármestertől
Ismét politizál a város vagyonkezelő és távfűtő cége.
Csetneki Attila felhatalmazás nélkül tárgyalt a tulajdonossal – mutat rá a polgármester.
Szűcs Tamást egy több mint egy évtizede a Tűzoltó Múzeumban dolgozó hölgy elbocsátásáról kérdezték, amit tagadott, ám lapunk úgy értesült, nem mondott igazat.
Hatszor annyi időre vállalnának kötelezettséget, sokkal több pénzért.
Immár hatodik éve minden egri kisbaba egyedi, Eger logóval ellátott ajándékcsomagból melegedhet a polár takaró alatt vagy szoríthatja magához a nyuszis szundikendőt.
A weboldalunk címe: https://egripost.hu
Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.
A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.
Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.
Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.
A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.
A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.