Több mint fél évszázad után hazalátogatott az egykori egri főrabbi

Egerbe érkezett Mose Szofer, az egykori egri ortodox zsidó közösség jeruzsálemi főrabbija, akit Mirkóczki Ádám polgármester fogadott.

A főrabbi nagyapja és édesapja hosszú évtizedeken keresztül az egri ortodox közösség vezetői voltak, ő a Dobó utca 3. szám alatt látta meg a napvilágot 1947-ben.

76 évesen Jeruzsálemben még mindig a közösség vezetője.

Egri útjára többek között az izraeli kormány Jeruzsálemért felelős minisztere Meir Porush, valamint Izrael állam budapesti nagykövete Jacov Hadas-Handelsman és az egykori egri ortodox közösség számos tagja is elkísérte, akik évtizedekkel ezelőtt Egerben éltek, de voltak köztük, akik Gyöngyösről vagy Verpelétről származnak.

Mirkóczki Ádám polgármester elmondta: Eger maga az élő történelem, hiszen történelmi tény, hogy Eger városát mind építészetileg, szellemileg, mind gazdaságilag jelentős mértékben formálta és alakította ez a közösség.

Hangsúlyozta:

a gyermekgyógyászattól kezdve a szakmai kamarákon, megyei újságon keresztül a legkülönbözőbb gyárakig számos olyan infrastruktúrát hoztak létre a múlt században, melyek a mai napig működnek és munkát adnak az egri és Eger környéki embereknek.

Hozzátette: „Nagyon fontos egyeztetéseket folytattunk egy történelmi város történelmi találkozója során”.

A vendégeket köszöntötte Ternyák Csaba egri érsek is.

Facebook
Email