Saját frakciótársai is elengedték Oroján kezét

A Fideszből hónapok óta kitessékelt politikus látványosan képtelen szembenézni a valósággal, s ez már társai számára is terhessé vállhatott. 

Megismételte szerdai közleményében az egri Fidesz azt, amit Pajtók Gábor korábban egy nyilatkozatában már hiavatalosan is elismert: Oroján Sándor már nem tagja a pártnak.

“A Fidesz-KDNP egri frakciójának alapszabálya alapján automatikusan megszűnik a frakciótagsága annak, akit a Fidesz tagjai közül kizártak, vagy onnan kilépett. Kötelességünk ezért tájékoztatni a választókat és a sajtó munkatársait, hogy Oroján Sándor a Fidesz és a KDNP képviseletére, azok nevében nyilatkozni nem jogosult, valamint a Fidesz-KDNP egri közgyűlési frakciójának sem tagja”

– írták.

A politikus azonban a jelek szerint nem képes szembenézni a tényekkel. A pártból való kitessékelése óta is makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy a Közgyűlésben a Fidesz képviselőjeként lép fel. Ebből még a szzerdai közlemény sem tudta kizökkenteni. Az EgerHíreknek úgy fogalmazott:

“A Fidesz-KDNP frakció tagjaival továbbra is 7-en, együtt végezzük a munkánkat a közgyűlésben. A Szövetségnek egyébként több mint húsz éve folyamatosan, és jelenleg is tagja vagyok.”

A valóságra saját (volt) frakciótársainak kellett ismét emlékeztetni őt. Csütörtöki közleményében Orosz Lászlóné Ibolya, a képviselőcsoport új vezetője leszögezte:

“Oroján Sándor a jelenlegi frakció szabályzat, valamint a Szövetség szabályzata alapján már nem tagja a frakciónak, a frakció vezetéséről pedig már korábban lemondott.”

A Fidesz egri szervezetét decemberben oszlatták fel, a döntést Pajtók Gábor választókerületi elnök, országgyűlési képviselő lapunknak ismerte el először.

Márciusban pedig a Magyar Hangnak nyilatkozva pedig is világossá tette: a jövőben biztosan nem számít Oroján munkájára.

Pár nappal később a politikus lemondott a frakció vezetéséről. Azonban akkor is hangsúlyozta, hogy továbbra is tagja marad a frakciónak, és munkájával támogatni kívánja Pajtók Gábor, a választókerület országgyűlési képviselőjének törekvéseit.

Az elmúlt két napban azonban világossá vált, hogy a kormánypárt erre határozottan nem tart igényt. Közleményükben arról is írnak, hogy helyi vezetőik “egyeztettek a frakció tagjaival és megfogalmazták azon kérésüket, elvárásukat, hogy a jövőben az egri közgyűlésben politikai közösségünk polgári értékrendje szerint végezzék képviselői feladataikat.”

Oroszné másnapi, Orojántól elhatárolódó nyilatkozata elég egyértelműen jelzi, hogy az “egyeztetés” során ultimátumot kaphattak a fideszes képviselők: ha továbbra is a maguk mögött akarják tudni a kormánypártot, el kell engedniük a bukott frakcióvezető kezét.

Ez ugyanis még Oroján lemondása után sem történt meg egyből. A március végi közgyűlés után Mirkóczki Ádám polgármester úgy fogalmazott: “kiderült, hogy ez a csere csupán egy színjáték, hiszen továbbra is leplezetlenül Oroján Sándor irányítja a képviselőcsoportot”.

Hozzátette: a papíron már csak volt frakcióvezető nem is igyekezett titkolni a valódi helyzetet: nyíltan osztogatott utasításokat társainak, hogy ki, milyen ügyben, mit szóljon hozzá, mit javasoljon, és hogyan szavazzanak.

Néhány nappal az ülést követően a fideszes képviselők elég erős jelzést kaptak, hogy ezt pártjuk nem nézi jó szemmel. Az újjáalakult egri Fidesz szervezetről közzé tett fotón egyikük sem szerepelt.

Most úgy tűnik, a frakció kénytelen volt belátni: Orojánnal együtt csak a politikai megsemmisülés felé menetelhetnek, ezért végleg megszabadultak tőle. Hogy ezt volt vezetőjük mennyire fogta fel, az legkésőbb a következő ülésen kiderül.

Az egri Fidesz közleményében arról a “reális veszélyről” is írnak, hogy “a városvezetés szakmailag megalapozatlan, nem kellően előkészített, esetenként populista döntései a város eladósításához vezetnek”.

Erre reagáló Facebook-posztjában Mirkóczki Ádám rámutat:

A fideszes Habis László polgármesterként 2014 és 2019 között mintegy 2,5 milliárd forint kölcsönt vett fel, ezzel szemben a jelenlegi városvezetés mindössze 63,5 millió forintot.

❗️Egy apró észrevétel a Fidesz és a KDNP egri szervezetének mai közös közleményéhez❗️

Posted by Mirkóczki Ádám on Wednesday, April 12, 2023

 

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.