Magyar Péter: Orbán és Gyurcsány magyart fordít szembe magyarral

A Tisza Párt vezetőjét ugyanúgy rágalmazza az egymással összejátszó két tömb, mint Mirkóczki Ádámot.

Magyar Péter országjáró kampánykörútja szerda este Egerbe is elérkezett. A politikus fél hatkor érkezett a városba, ahol történelmi gasztrotúrán vett részt. Már ezen a sétán is nagy tömeg kísérte, este hétre pedig megtelt a Dobó tér, ahol beszédet mondott.

Magyar emlékeztette hallgatóságát, hogy pártja Egerben, „a magyar szabadság vezérlő csillagának, Dobó Istvánnak a városában” alakult meg.

„Nincs még egy olyan párt Magyarországon, amelynek a székhelyének az egyik fala egy várfal, és amelynek teraszáról ilyen csodálatos városra nyílik kilátás”

– fogalmazott.

Elmondta: csütörtökön a köztévé által szervezett „vitának csúfolt beszélgetésre” megy a Várkert Bazárba, ahová este hétre mindenkit várnak, aki el akarja mondani véleményét a kormánypárti propagandáról.

Leszögezte: a megadott témáktól függetlenül arról fog beszélni, amit országjárása során az emberektől hallott. Hozzátette: tudta, hogy sok a gond, de nem hitte volna, hogy ennyi elkeseredettség és feszültség gyülemlett fel a településeken.

Az egri közéleti helyzetet „meglehetősen komplexnek” nevezte, amelyben ő nem kíván állást foglalni.

„Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: narancs-Fidesz, kék-fidesz, többféle Fidesz, helyi döbrögik, ispánok, lakájok, nersevikek”

– fogalmazott.

Felidézte: Egerrel nem bántak el úgy, mint más vidéki városokkal, ahol nem kormánypárti a vezetés, de a Fidesz itt is, mint sok más helyen azzal fenyegetőzik, hogy azok a települések, amelyek nem az ő jelöltjüket választják, azok rosszul járnak.

„De az egriek nem félnek. Ha már Eger is félne, tényleg nagy bajban lennénk”

– jegyezte meg.

Magyar szerint végtelenül álságos, hogy a választési kampányban éppen azok beszélnek békéről és békességről, akik békétlenséget szítanak.

„Az Orbán-Gyurcsány-tengely magyart fordít szembe magyarral”, miközben a fideszes propaganda gyurcsányistának, a DK-s propaganda pedig fideszesnek hazudja őt

– mutatott rá. Úgy véli, nem véletlen, hogy vele ellentétben Orbán Viktor nem jön a Dobó térre, hogy „az egriek szemébe nézzen, és beszámoljon arról, mit ért el 14 év alatt”.

„Mivel jönne ide? Az intermodális csomóponttal, amelyet minden választáson megígérnek az egrieknek, de soha nem teljesítik?”

– tette fel a kérdést.

Hozzátette: e helyett 14 év alatt 1300 milliárd forintot költöttek propagandára.

„2,5 milliárd forintot költöttek az én lejáratásomra. Ezért én szégyellem magam, mert ennek a pénznek csak jobb helye lehetne bárhol” 

– fogalmazott Magyar.

„Június 9-én a múlt, az elmúlt 32 év, és a jövő között választhatnak a magyarok”

– szögezte le.

A rendezvény az egri várvédők esküjével zárult, amelyet Nagy Ervin mondott elő.

Pontosan ugyanez zajlik Egerben is

A Magyar Péter szavai az egriek számára különösen tanulságosak lehetnek.

A Fidesz és a baloldal városunkban is látványosan acsarkodik egymásra a felszínen, miközben a háttérben évek óta összejátszanak, hogy a város vagyonát együtt széthordhassák.

Ám a valódi ellenségük (amint azt az „ellenzéki összefogás” jelöltje világosan ki is mondta) Mirkóczki Ádám, aki ezt a közös jobbos-balos közös szabadrablásnak az elmúlt években minden rendelkezésre álló eszközzel igyekezett gátat vetni.

Az egri polgármestert, akárcsak Magyar Pétert, mindkét oldal azzal rágalmazza, hogy valójában a másik oldal embere. Az országos és az egri politikában ugyanaz a recept: azzal vádolnak, amit pontosan ők tesznek.

Dokumentum: tavaly még cégvezetőt csinált volna Pál Györgyből a Fidesz

 

A Magyar Péter-jelenség egyik legfontosabb oka pedig az, hogy ebből a hazug kutyakomédiából egyre több embernek van elege országszerte és Egerben is. A Tisza Párt vezetője „meglehetősen komplexnek” nevezte az egri közéleti helyzetet. Annyiban igaza is van, hogy annyi politikai szélhámos, álcivil, álfüggetlen és álellenzéki jelölt talán sehol sem indul, mint nálunk. Ám valójában az egri közéleti képlet mostanra rendkvül leegyszerűsödött.

Múlt héten írtunk arról, hogy az elmúlt két hónap közvéleménykutatásainak tanúsága szerint egyértelmű, hogy a polgármesterválasztás a Mirkóczki Ádám és a fideszes Vágner Ákos között fog eldőlni. Az összes többi jelölt – beleértve az „ellenzéki összefogás által indított, 10 százalék alatt álló Pál Györgyöt – teljesen esélytelen.

Tehát aki nem Mirkóczkira szavaz, akaratlanul is a Fidesz visszatérését segíti.

Az egri ellenzéki szavazók 2019-ben fegyelmezetten, egységesen szavaztak, és győztek is. Egyedül az ő bölcsességükön múlik, sikerül-e ezt megismételni.

Mirkóczki és Vágner fej-fej mellett, a többi jelölt esélytelen

Facebook
Email