Az önkormányzat nem hagyja cserben a nehéz helyzetbe került vállalkozásokat

A gazdasági válság mindenkit súlyos kihívások elé állít, és az állami forrásokat sem osztják el igazságosan – derült ki egy szerdai egri tanácskozáson. 

Eger adott otthont az Egyensúly Intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett 10 vidéki nagyvárost érintő konzultáció sorozat soron következő eseményének.

A rendezvény keretében összesen több mint kétszáz gazdasági és politikai szereplővel, polgármesterekkel, helyi képviselőkkel, kis- és közepes vállalkozások döntéshozóival folytat párbeszédet a VOSZ.

Míg rövid távon a kis-és középvállalkozásoknak stagnáló gazdasági környezettel és magas árakkal kell megküzdeniük, hosszabb távon csak képességeik megerősítésével válhatnak versenyképesebbé. Mindkét kihívásban kulcsfontosságú a vállalkozásfejlesztési politika, amelynek aktuális kérdéseiről, megújításának lehetőségeiről indított konzultációt az Egyensúly Intézet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével közösen.

A sorozat egri rendezvényén a megszólalók egyetértettek abban, hogy az infláció növekedése rontja a tervezhetőséget, a megnövekedett bevétel is sokszor inkább ebből, nem pedig a nagyobb volumenekből fakad – írja a város hivatalos Facebook oldala.

A támogatáspolitikáról kijelentették: a források elosztása – több okból is – sokszor inkább elkényelmesíti a nyertes cégeket és nem ösztönzőleg hat azokra.

A rendezvényen Minczér Gábor, Eger alpolgármestere elmondta: tudja, hogy az elmúlt két évben kialakult bizonytalan gazdasági környezet miatt a vállalkozások nincsenek könnyű helyzetben és a jövőbe is aggodalmakkal tekintenek. Ezt a helyzetet a rezsiválság pedig csak tovább súlyosbította. Kiemelte:

a városvezetés minden érintettel, így a VOSZ-szal és a vállalkozókkal is igyekszik megtalálni a közös hangot és a lehetőségekhez mérten segíteni, ahol lehet.

Emlékezetes: Mirkóczki Ádám polgármester a novemberi közgyűlésen kezdeményezte az önkormányzati ingatlanban működő vállalkozások bérleti díjának elengedését visszamenőlegesen október 1-től december 31-ig. A javaslatot Oroján Sándor fideszes frakcióvezető, illetve a vele együttműködő „ellenzéki” képviselők sem támogatták, így a testület nem fogadta el.

Elutasította a Közgyűlés a vállalkozók segélykérését

Filippov Gábor, az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója előadásában a hazai vállalkozásfejlesztési politika jellegzetességeiről beszélt Prezentációjából kiderült, hogy Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is kiemelten nagy hangsúlyt kap az állami támogatáspolitika,

ugyanakkor itthon sokkal jellemzőbb a külföldi tulajdonú vállalatok támogatása. Ez különösen érvényes a legnagyobb összegű támogatásokra.

Hozzátette, a megrendelések, a beszállítói valamint alvállalkozói rendszerek és a vállalati kultúra sem fejlődött illetve nőtt olyan mértékben, mint azt a szakértők a korábbi évtizedekben remélték.

Bányainé Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke beszédében a folyamatosan változó üzleti környezetet és ehhez kapcsolódóan a vállalkozók alkalmazkodóképességének fontosságát emelte ki. Elmondta: a VOSZ az Egyensúly Intézettel közösen használható tudást és naprakész ismereteket igyekszik átadni a vállalkozóknak, amelyek elengedhetetlenek számukra a jelenlegi és az elkövetkező, kihívásokkal teli időszak átvészeléséhez.

Facebook
Email