Visszaveheti a vármegyei közgyűlés a Tarna-pusztító borászat kitüntetését

Hosszú hallgatás után megszólalt a vármegye is a patak törvénytelen kiszivattyúzása ügyében.

A vármegyei közgyűlésen a fideszes Nagy Csaba (aki egyébként Füzesabony polgármestere is) tért ki a környezetpusztításra. Hangsúlyozta: “a tények pontos ismerete nélkül, felelőtlenül” nem kíván véleményt alkotni, ugyanakkor leszögezte, hogy elítél “minden olyan tevékenységet, amely a környezet, az élővilág károsítását eredményezi”.

“Jelen esetben, figyelemmel arra, hogy az ügyben illetékes és hatáskörrel felruházott hatóságok vizsgálatot folytatnak, nem érzem azt, hogy feladatunk lenne, viszont tekintettel arra, hogy az eljárás alá vont személy annak a gazdasági társaságnak a vezetője, amelynek a közgyűlés Telekessy István díjat adományozott,

mégis van, illetve majd lehet feladatunk, hiszen a díj méltóságának, értékének megőrzése ezt követeli meg. Kísérjük figyelmemmel az ügy alakulását, a megfelelő időben hozzunk döntést”

– fogalmazott a politikus.

Dr. Juhász Attila Simon, a közgyűlés elnöke, elmondta, felvilágosítást kért a hatóságoktól, s egészen addig, amíg ezeket meg nem kapják, nem tárgyalják érdemben az ügyet.

A Telekessy-díj visszavételét korábban kezdeményezték már a Tarnát védő civilek is, a héten pedig Dudás Róbert jobbikos országgyűlési képviselő is ezt javasolta.

“Arra kérem tisztelettel elnök urat és a tisztelt közgyűlést, hogy kérésemet meghallgatva tűzze napirendjére a Tóth és Tóth borászat kitüntető díjának visszavonását, szavazzanak arra, hogy nem pusztán kiérdemelni kell azt, de ahhoz méltónak is maradni”

– írta levelében a politikus.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.