Visszavennék a Tarna-pusztító borászat Heves megyei kitüntetését

A környezetvédők szerint a Debrői Tóth és Tóth Borászat tulajdonosa méltatlanná vált az elismerésre.

A Tarna törvénytelen kiszivattyúzását leleplező Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bóday Pál levélben fordult a Heves Vármegyei Közgyűlés elnökéhez, melyben emlékeztet: 2019-ben a borászat tulajdonosa, Egyedné Tóth Anita Telekessy István Területfejlesztési Díjat vehetett át.

„Arra kérem elnök urat, hogy vonja vissza a borászat tulajdonosaitól a díjat, ezzel védve a díj presztízsét, és a kitüntetett nagyszerű emberek sokaságát”

– fogalmaz a környezetvédő.

Ahogyan arról mi is hírt adtunk, egy január 13-i keltezésű ügyészségi dokumentum tanúsága szerint „E.-né T. Anita, a Debrői Tóth és Tóth Borászat tulajdonosa ellen” ügyészi felügyelet mellett büntetőeljárás zajlik a Füzesabonyi Rendőrkapitányságon.

Bóday Pál az Egripostnak elmondta: civil szervezetük felajánlotta a Közgyűlés elnökének, Juhász Attila Simonnak, hogy segítenek neki tájékozódni a Tarna ügyében. Hozzátette: sajnálatosnak tartják, hogy

a politikus eddig még egyáltalán nem nyilvánult meg a példátlan környezetpusztítás kérdésében,

holott a történtekért felelős borászatot az óta már a legkülönbözőbb pártállású tisztségviselők ítélték el.

Esküszegő ügyvéd?

A Tarna-védők szeretnék azt is elérni, hogy az ökológiai bűncselekménnyel gyanúsított cég képviselőjét ügyvédként védő füzesabonyi önkormányzati képviselő mondjon le mandátumáról. Úgy vélik, Dr Gondos István ezzel megszegi önkormányzati képviselői esküjét, amelyben a közjó szolgálatára és előmozdítására tett ígéretet.

„Ráadásul amennyiben a jelenlegi formában: befolyásos, ismert – és hírhedt – helyi politikusként látja el ügyvédi feladatait meggyőződésünk szerint nehezíti a bizonyítást, adott esetben pedig személye félelmet kelthet egyes, az ügy szempontjából fontos tanúkban”

– mutat rá Bóday Pál. Hozzáteszi: Gondos ezzel szégyen hoz Füzesabony városára, illetve saját pártjára (Fidesz – a szerk.) is, amelynek egyébként „több helyi vezetője és aktivistája tevékenyen, segítőkészen vett részt a Tarna mentésében.”

Ha az önkormányzati képviselő nem távozik önként, a környezetvédők „részletesen indokolt és okadatolt méltatlansági indítványt” terjesztenek elő vele szemben.

Csütörtökön írtunk arról, hogy a környezetvédők szerint

számos Heves vármegyei politikus bátorította, majd megpróbálta eltussolni a súlyos bűncselekményt.

Döbbenetes: helyi politikusok is érintettek lehetnek a Tarna-pusztításban

Bóday Pál az Egripostnak elmondta: az ügyben feljelentést is tettek, szerintük ugyanis több szinten több féle módszerrel követtek el bűnpártolást, illetve hivatali kötelesség megszegését. Az érintettek közt önkormányzati képviselő és polgármester is van.

A természetvédők azokra a politikusokra (köztük az egri közélet több ismert alakjára) is felhívták a hatóságok figyelmét, akik szerintük “rendkívül agresszívan és hangosan megpróbáltak olyan közhangulatot teremteni, amely lehetetlenné tette volna az elkövetők felelősségre vonását.”

 

Facebook
Email