Oroján sajnálja, hogy Jánosi visszalépett

Pedig olyan szépen elüzletelhettek volna még a Közgyűlésben.

“Sajnálom, hogy Jánosi Zoltán visszalép a polgármester jelöltségtől. (…) Ő egy fiatal és tettre kész ember, akivel eltérően gondolkodtunk, mégis Egerrel kapcsolatban sok mindenben egyetértettünk – írja a Facebook-bejegyzésében Oroján Sándor.

A Fidesz bukott frakcióvezetője egyébként igazat mond:

valóban sok mindenben egyetértettek az egri Momentum elnökével. Többek közt abban, hogy 2022 februárjában a kormánypárti képviselőkkel karöltve fejezték le az EVAT-ot, kölcsönösen beszavazva egymás embereit a városiholding vezetésébe.

Jánosi Zoltán is így került be az Igazgatóságba, ahol a fideszes delegáltakkal közösen ültették jelöltjeiket az önkormányzati cégek nyakára.

Emlékezetes közös humánpolitikai sikerük volt Nagy István kinevezése a Városfejlesztési Kft. élére, aki rövid regnálása alatt talán csak a parkettát nem szedte fel – de az irodából azért hazavitt egy egymilliós kanapét. Szintén teljes egyetértés volt Oroján és Jánosi között abban, hogy az előző, fideszes városvezetés propagandistáját, Gay Krisztinát úgy helyezzék jól fizető állásba, hogy munkavégzésének lényegében semmi értelmezhető nyoma nem volt hónapokon át.

A bizarr politikai románc idilljébe az rondított bele, hogy a Pajtók Gáborral elmérgesedett viszonya miatt Orojánt kizárták a Fideszből. Ám, ha sikerül bejutnia júniusban a Közgyűlésbe, még felmelegíthették volna a töltött káposztát. Így azonban sajnos a jövőben “tettre kész” tettestársa nélkül kell majd helytállnia a közéletben.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.