Mirkóczki: Tömegesen érkeznek a vállalkozók segélykiáltásai, nem most kell adót emelni

A fideszes adóemelési javaslatokról tárgyalt csütörtökön az Energiavészhelyzeti Ideiglenes Bizottság.

A testület ülésén Oroján Sándor, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: a városnak energiaveszélyhelyzeti menedzsmenttervet kell készítenie és benyújtania a kormánynak. Ennek keretében tárgyalták az építményadó drasztikus emelését célzó csomagot.

Oroján és a javaslatot benyújtó Juhász Ádám az Egripost megkeresésére korábban letagadta, hogy adóemelésre készülnének, ám pár nappal később mégis benyújtottak egy olyan előterjesztést, amely jelentősen megnövelné az egri polgárok és vállalkozások közterheit.

A javaslat értelmében a különböző ingatlanok építményadója 22 és 62 százalék közötti mértékben emelkedne, sőt, egy 500 négyzetméternél nagyobb raktár után két és félszer annyit kellene fizetni.

A megszorító csomagról itt írtunk részletesebben.

A bizottsági ülésen Mirkóczki Ádám elmondta:

nem most, válság idején kell újabb terheket róni a város lakóira, „ez egy rossz logika”.

A polgármester szerint a helyi adók áttekintése, adott esetben módosítása indokolt lehet, de „ezt békeidőben illik bevezetni.”

„Tömegével érkeznek hozzánk a különböző vállalkozók részéről a túlélésük érdekében megfogalmazott panaszok. És tőlük várjuk az iparűzési adót, meg a foglalkoztatást” – mutatott rá Mirkóczki.

A tanácskozáson elhangzott az is, hogy az önkormányzati intézmények részleges, ideiglenes bezárása miatt a Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház átköltözik a Bartakovics Béla Közösségi Házba. A Bárány Uszoda kapcsán felmerült, hogy a vízilabda klub üzemeltethetné, ám ebben az esetben is nyitott maradna a város számára.

A földfelszíni parkolás díját egységesen 100 forinttal emelik. Mirkóczki Ádám korábban leszögezte: ebben a formában elfogadhatatlannak tartja az intézkedést. A polgármester olyan parkolási-díj emelést szeretne, mely az egrieket nem, vagy nem olyan arányban érinti, mint a nem egri autósokat.

Facebook
Email