Megkérdezték Komlósi Csabát: zöld politikusként hogy ülhet egy frakcióban a Tarna-pusztítást mentegetőkkel?

A bűncselekményt leleplező szervezet vezetője írt Komlósihoz nyílt levelet az ügyben, ám a képviselő megkerülte a választ. 

Bóday Pál bízik benne, hogy az egri közgyűlési képviselő egyet ért vele abban: „ennek az ügynek a sikeres végigvitele, az összes felelős megnevezése, és egy elrettentő mértékű ítélet hatékonyan veheti el a kedvét másoknak, máshol, akár a Laskó, akár az Eger-patakon is egy hasonló vízkivétel, természetpusztítás vagy vízszennyezés elkövetésétől”.

„Ugyanakkor nem tudom szó nélkül hagyni, hogy jelenleg annak A Városért nevű frakciónak a vezetője vagy, amelynek két tagja finoman szólva is ellentmondásos szerepet tölt be a Tarna ügyében”

– írja a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Mirkóczki Zita a jegyzőkönyv tanúsága szerint nyilvánosan büszkélkedett azzal, hogy azt sem tudja hol folyik a Tarna, majd hozzátette: lehet, hogy ez az ő szégyene. „Érdekesebb és reménykeltőbb” kijelentést fogalmazott meg Keresztes Zoltán, aki azzal érvelt: a borászat egri rendezvényekről kitiltásánál keményebb szankciókat is támogatna, ha bebizonyosodna a cég bűnössége – emlékeztet Bóday.

Saját pártjukat is elborzasztotta, hogy Mirkóczki Zita és Keresztes Zoltán megvédte a Tarna-pusztító borászatot

Közben viszont az már bizonyossá vált, hogy a cég érvényes engedély nélkül vette ki a folyóból a vizet, és mára az is nyilvánvalóvá vált, hogy a rendőrségi által bűnjelként lefoglalt nagyteljesítményű szivattyújuk vízkivételi kapacitása a Tarna nyári vízállását meghaladja, „így annak bizonyos vízhozam alatti bekapcsolása logikusan vezet a teljes vízmennyiség kiemeléséhez, és a vízhez kötődő élővilág, valamint az ehhez kapcsolódó tápláléklánc szereplőinek pusztulásához” – mutat rá a környezetvédő.

Ahogyan arról mi is hírt adtunk, december 20-án megtörtént az első gyanúsítás, amelyet várhatóan továbbiak követnek.

Egy ember ellen már biztosan folyik büntetőeljárás a Tarna-pusztítás ügyében

Bóday ennek nyomán arra kéri Komlósi Csabát, hogy határolódjon el a borászat tetteitől.

„Nem csak politikusként, de tanárként, civil természetvédőként is fontos véleményvezére vagy térségünkben a zöld ügyeknek, ami – ha úgy tetszik – erkölcsileg, lelkiismeretileg talán egy kicsit kötelez is arra, hogy kinyílvánítsd szolidaritásod a Tarnát védő civilekkel”

– írja Bóday Pál.

„Természetesen – ahogy ezt már szóban és telefonon is jeleztem korábban – bármilyen további információval, helyszíni tájékoztatással is szívesen állunk rendelkezésedre. Ha ez esetleg még szükséges ahhoz, hogy tiszta képet kapj az ügyben, és végre azok mellé állhass, akik közé te is tartozol: a természet, és állatvédelem iránt elkötelezettek mellé” – fogalmaz a környezetvédő aktivista.

Válaszában Komlósi Csaba azt írja, ő már állást foglalt az ügyben azon a közgyűlésen, ahol ő is megszavazta a Tarna-pusztító borászat kitiltását Egerből.

„Számomra nem kétséges, hogy ebben az ügyben a Tarnával, a Tarna élővilágával és azokkal vagyok, akik számára a természet védelme nem csupán egy politikai termék, hanem a mindennapjaik, az életük része” – szögezi le a képviselő.

A Városért frakció vezetőjeként azonban arról nem ír, hogyan vélekedik képviselőcsoportja másik két tagjának, különösen a kitiltást elutasító Mirkóczki Zitának a viselkedéséről.

Bóday Pál viszontválaszában megköszöni a Komlósi kiállását a környezetvédelem ügye mellett, ám hangsúlyozza: „sajnos Egerben, és a megye más településeink is vannak (igaz nagyon kevesen) olyan korrupt, gengszter politikusok, akik jelenleg is a Tarnát elpusztító borászat érdekében próbálják lejáratni, ellehetetleníteni a Tarnát védőket, és dezinformációkkal, hazugságokkal összezarvarni a közvéleményt.”

Döbbenetes: helyi politikusok is érintettek lehetnek a Tarna-pusztításban

Bóday úgy véli, a természetvédők és „természetvédő politikuként” Komlósi Csaba feladata is, hogy „minden olyan esetben, amikor ezek a gátlástalan, lefizetett alakok megszólalnak, elhangozzék az igazság is a múlt nyári természetpusztítás mértékéről és kegyetlenségéről”.

(Fotó: Keresztes Zoltán Facebook oldala)

Facebook
Email