Kutatás: széles, pártpolitikán átívelő bázis áll Mirkóczki Ádám mögött

A polgármester a DK-soktól a radikális jobboldali táborig minden világnézeti csoportból számíthat támogatókra, s ez komoly előny potenciális riválisaival szemben.

Az Iránytű Intézet lapunk számára készített közvélemény-kutatása során március második hetében 1000 választókorú egri lakost kérdeztek meg. Az eredmények arról árulkodnak, hogy

Mirkóczki Ádámnak az elmúlt évek számos társadalmi-gazdasági válsága és politikai feszültsége ellenére sikerült megőriznie népszerűségét.

Általánosságban, kihívó megnevezése nélkül a megkérdezettek közel fele (48%) biztosan, vagy „inkább” Mirkóczki Ádámra szavazna, míg csupán 37 százalék valószínűsíti, hogy nem szavazna rá.

A tavalyi választási összefogásban részt vevő ellenzéki pártok és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) szimpatizánsainak abszolút többsége támogatná a jelenlegi polgármestert. A kutatásból kiderül az is, hogy a Fidesz-frakció és egyes „ellenzéki” képviselők összefogása a Közgyűlésben kifejezetten negatívan befolyásolja a legtöbb ellenzéki erő egri megítélését.

Az ellenzéki pártokat büntetik az egri szavazók a Fidesszel összejátszó képviselőik miatt

 

Inkább Mirkóczkira adná a voksát a Mi Hazánk táborának négytizede, és a fideszesek közel harmada is.

 

Ember Zoltán Levente, az Iránytű Intézet ügyvezetője lapunknak elmondta: figyelemre méltó jelenség, hogy

Mirkóczki Ádám az egymástól országos ügyekben kifejezetten távol álló politikai-világnézeti csoportokból is számíthat támogatókra.

Hozzátette: a kutatás eredményei alapján érdekes párhuzam vonható az egri és a jászberényi helyi politikai viszonyok alakulása között. A jászsági városban szintén felbomlott a 2019-ben győztes ellenzéki összefogás, és időközi választásokat írtak ki, amelyet a hivatalban levő polgármester, Budai Lóránt magabiztosan megnyert.

Ilyen arányú győzelem Jászberényben sem születhetett volna, ha Budai nem tudhatja maga mögött nem csak az ellenzéki érzelműek többségét, de a kormánypárti tábor egy részét is

– mutat rá a szakember.

Nem látszik az esélyes kihívó

A felmérés során vizsgálták azt is, hogyan szavaznának az egriek egy-egy lehetséges konkrét kihívó esetében. Az eredmények tanúsága szerint

a polgármester elődjével, Habis Lászlóval, a Fidesz-frakció vezetőjével, Oroján Sándorsal, és az ellenoldalra átállt Mirkóczki Zitával szemben is biztosan megőrizné pozícióját.

Ha a kormánypárt újraindítaná a 2019-ben leváltott Habist, mindössze az egriek 18%-ának támogatására számíthatna, ezzel szemben Mirkóczki Ádámra több mint kétszer annyian, a szavazópolgárok négyötöde voksolna.

 

Ha Oroján Sándor döntene úgy, hogy (a Fideszból való kitessékelése után nyilván függetlenként) megcélozza a város vezetését, az egriek kevesebb mint tizede támogatná.

A frakcióvezető megtépázott népszerűségére jellemző, hogy, ha közte és Mirkóczki között kéne választaniuk, az egri fideszesek nagyobb része szavazna a polgármesterre, mint rá.

 

Mirkóczki Zita még ennél is kevesebb eséllyel hódíthatná meg a Városházát. A megkérdezettek mindössze 7 százaléka látná őt szívesen Eger élén. Hogy az Orojánnal való összefogás az ő hírnevének sem tett jót, azt jól mutatja, hogy az MSZP (amelynek egri elnöke volt korábban) szimpatizánsai közül majdnem kétszer annyian állnának a polgármester mögé, mint ahányan őt választanák.

 

Kutatás: elutasítják az egriek Oroján és az „ellenzéki” képviselők összeborulását

 

Facebook
Email