A Momentum krokodilkönnyeket hullat a Neumannért, amelynek egy éve még leszavazták a megsegítését

Eger politikai szélkakasa, Jánosi Zoltán újra nagyot pördült. 

“Eger büszkesége bajban van” – húzza meg a vészharangot Facebook-bejegyzésében a Momentum egri elnöke és polgármester-jelöltje. Az aggodalom alapvetően indokolt – de éppen tőle nem túl hiteles. Az pedig már végképp abszurd, hogy az állami támogatások csökkentése miatt gondokkal küszködő iskola helyzetéért is kizárólag a városvezetést hibáztatja.

Jánosi szerint ugyanis a Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium azért van bajban, mert a város nem segít neki, holott ez “csakis politikai akarat kérdése”. Utóbbiban persze igaza van.

Csak, hát nagyrészt nem helyi, hanem kormányzati szinten hiányzik az a bizonyos politikai akarat – amely egyébként a Momentumban sem volt meg még egy évvel ezelőtt. A városvezetésben viszont igen.

A Neumann több más egri oktatási intézménnyel együtt tavaly év elején rezsiköltségeinek fedezésére kért segítséget az önkormányzattól.

Mirkóczki Ádám a Közgyűlés elé terjesztette az egri iskolák segélykiáltását, ám a Momentum és a Fidesz kéz a kézben, szoros együttműködésben” februárban és márciusban is leszavazta a Neumann számára 31,5 milliós támogatást szorgalmazó előterjesztést

emlékeztet a HEOL-nak nyilatkozva a polgármester.

“Jánosi tovább folytatja a képmutató, hazug politikáját, mert őt és a Momentumot csak a hergelés és hisztériakeltés érdekli.

Akkor azzal próbáltak hisztériát kelteni, hogy a városvezetés indokolatlanul akar az egri iskoláknak magas támogatást adni. Most pedig képmutató módon számonkérik, hogy miért nem segít az önkormányzat!?”

– mutat rá Mirkóczki Ádám.

Hozzáteszi: “maga a döntés, hogy ki lesz a jövőben az Neumann fenntartója, kizárólag az iskola vezetésére, kollégáira, tanulóira, szüleikre és természetesen a lehetséges fenntartóra tartozik. Eger városa abban érdekelt, hogy kiszámítható, stabil gazdasági lábakon álló oktatási intézmények működjenek városunkban, amelyek továbbra is az eddig megszokott magas szakmai színvonalon oktatnak. Mi ebben a célkitűzésben eddig is és a jövőben is partnerei leszünk és minden szükséges segítséget megadunk oktatási intézményeinknek.

Az olyan politikai kalandorokat, mint például Jánosi Zoltán, arra kérem, hogy tartsák magukat távol minden oktatási intézménytől és ne vezessék félre, ne hergeljék indokolatlanul a diákokat, szüleiket és pedagógusainkat.”

– fogalmaz a polgármester.

Az Egri Ügyek azt is bedobta a köztudatba, hogy az iskola egyházi működtetésbe kerülhet. Az intézmény igazgatója a portálnak elmondta: “A gondokat az állami támogatás jelentős korlátozása jelentheti. Ez a hátrányos körülmények között élőket, valamint a kollégiumok fenntarthatóságát érinti. Emiatt javasolta a köznevelésért felelős államtitkárság, hogy esetleg az egyházi fenntartás segíthet a gondok megoldásán.”

Ennek fényében nem először kerül a kérdés:

a Momentum a kormány helyett miért megint az önkormányzatot támadja, miért nem az állami elvonások ellen tiltakoznak?

Talán ismét a városvezetés felé akarják terelni a kormányzati döntésekkel szembeni jogos felháborodást,, mint a Modern Városok Program keretében kapott fejlesztési források visszavonása ügyében tették?

 

“Sajnálatosnak tartjuk, hogy megkérdezésünk nélkül a média kész tényeket közöl a folyamatról. Ezzel zavart kelt az általános iskolai tanulók és szüleik körében is, akik az életük fontos döntését hozzák meg a középiskolai beiskolázás során.”

– szögezi le a Neumann igazgatója.

Jánosi azonban nem csak a probléma természetét és forrását nem látja, vagy tagadja el. Konkrét megoldási javaslatokat sem fogalmaz meg, amit pedig sugall, az meglehetősen bizarr.

Többek közt azt hozza fel ellenpéldaként, hogy “egy Lenkey-ház” felújítására bezzeg volt 500 millió forint. Csakhogy a honvédtábornok szülőházát olyan pályázati forrásokból renoválják, amelyek egyébként nem pihentek a város bankszámláján, ezt a pénzt kifejezetten erre a célra kapta a város, és kizárólag erre költheti el – mutatott rá lapunknak Minczér Gábor.

“Jánosi tökéletes alkalmatlanságát jól mutatja, hogy az önkormányzati működés alapjaival sincs tisztában, és lényegében azt követeli, hogy a város teljesen törvénytelenül használjon fel pályázati pénzeket, amelyeket aztán nyilván az utolsó fillérig vissza is kéne fizetnünk”

– tette hozzá az alpolgármester.

Jánosit nem először érték tetten azzal, hogy az éppen harsogott véleményével szemben korábban homlokegyenest ellentétes álláspontot képviselt. Augusztusban a Városgondozás új ügyvezetőjének kinevezését bírálta – akinek pályázatát egy hónappal korábban még teljes mellszélességgel támogatta az EVAT Igazgatóságának tagjaként.

 

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.