A kápolnai csata hőseire emlékeztek Egerben

A szabadságharc jelentős ütközetében harcoló honvédek közül sokakat az egri kórházban ápoltak, számosan itt haltak bele sérüléseikbe.

A szervező Bródy Sándor Könyvtár, a Heves Megyei Vitézi Rend Egri Székkapitányságának tagjaival, a Budai 2-ik Honvédzászlóalj és 1. Hatfontos Gyalogüteg hagyományőrzőivel, valamint a Egri Lengyel Önkormányzattal közösen tartotta megemlékezését – adja hírül a város hivatalos Facebook oldala.

A Hatvani temetőben a szervezetek elsőként a kápolnai csatában megsebesült és az egri kórházban ennek következtében elhunyt honvédek emlékműve előtt rótták le tiszteletüket, majd Cserey Ignác honvéd ezredes sírjánál hajtottak fejet, ezt követően a Nagypréposti Palotánál helyezték el koszorúikat.

A megemlékezésen beszédet mondott Fűrész János nyugállományú főtiszt, az Ezüstidő Szabadidős Egyesület elnöke, és Németh Gábor, a Budai 2. Honvédzászlóalj és 1. Hatfontos Gyalogüteg hagyományőrző honvédje.

Az emlékezők Görgey Artúr emlékirataiból is hallhattak egy részletet Sike Csaba, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanulójának előadásában.

Az önkormányzat nevében Farkas Attila alpolgármester helyezett el koszorút a hősi emlékműnél.

A könyvtár épületén található emléktáblánál „Lengyelek az 1848/49-es szabadságharcban” címmel köszöntőt mondott Rittenbacher Ödön, az Egri Lengyel Önkormányzat elnökhelyettese.

Facebook
Email