Oroján Sándor visszavonul a közélettől

Nem jött be a „függetlenség”.

A volt fideszes frakcióvezető büszke az elmúlt időszakban „elvégzett munkára”, ám sajnálja, hogy az egriek nem bízták rájuk a város vezetését. „Végképp csalódás” számára, hogy a képviselő-testületbe sem jutottak be – derül ki Facebook-bejegyzéséből.

Egyesülete „csökkentett üzemmódban” folytatja tevékenységét, ő pedig „a napi közéleti munkától hátralép”.

Magasból a mélybe

Oroján Sándor a 2019 és 2023 között vezette a közgyűlési Fidesz-frakciót. 2022 februárjában paktumot kötött több „ellenzéki” képviselővel, akikkel karöltve egymás embereit szavazták be a városi cégek vezetésébe, illetve osztogattak egymásnak jól fizető pozíciókat. Ebben az időszakban az egri politika egyik, ha nem a legbefolyásosabb emberének tartották, aki ezt előszeretettel éreztette is tárgyalópartnereivel.

Fideszes júdáspénzzel a zsebükben „küzdenek” a NER ellen az egri momentumosok

Az évek során egyre jobban elmérgesedett a viszonya Pajtók Gábor országgyűlési képviselővel, a kormánypárt választókerületi elnökével, és a baloldali képviselőkkel folytatott, korrupciós botrányokkal tarkított együttműködése is vállalhatatlanná tette személyét. Ez vezetett el odáig, hogy 2022 végén feloszlatták az egri Fideszt, az újjáalakuló helyi szervezetbe pedig sem Orojánt, sem frakciótársait nem vették vissza.

Hivatalos: Orojánnak nincs visszaútja a Fideszbe

Oroján ekkor saját civil szervezetet hozott létre, amelynek színeiben az önkormányzati választásokon is indult. Polgármesterjelöltként mindössze 5 százalékot szerzett, képviselőt pedig nem sikerült bejuttatniuk a Közgyűlésbe.

Facebook
Email