Mi Hazánk: érthetetlen a hegyközség és a vármegye közönye a Tarna-pusztítás kapcsán

Elfogadhatatlan az egri borvidéki hegyközségi tanács és a Heves vármegyei önkormányzat hallgatása a Tarna törvénytelen kiszivattyúzása kapcsán – szögezte le Pápai Ákos.

A Mi Hazánk egri önkormányzati képviselője, vármegyei elnöke az Eger-patak partján tartott keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az ügy új fejleményei tekintetében az egri borvidéki hegyközségi tanácsnak állást kellene foglalnia azzal kapcsolatban, hogy mi a véleménye a debrői Tóth és Tóth borászat természetkárosító tevékenységéről – adja hírül a HEOL.

Elhatárolódás helyett viszont a Borszalon eseményen a kiemelt borászatok között kaphatott helyet a Tarna-pusztító cég emlékeztetett Pápai.

A botrányos esetről mi is írtunk decemberben. Tóth és Tóth borászat szerepeltetése elleni tiltakozásul Eger városvezetése nem vett részt a rendezvényen. Mirkóczki Ádám polgármester “borvidékünk és az egész egri borásztársadalom szégyenének” nevezte a történeteket.

Pápai Ákos hangsúlyozta: az ügyben két szabálysértés már egyértelműen bebizonyosodott. Egyrészt hozzányúltak a Tarna medréhez is, ami eleve szabálytalan, másrészt a vízkivételezési engedélyük már nem volt érvényes.

Dr. Gondos István, a borászat védőjének állítására, mely szerint az engedélyek rendben voltak, s a Tarna “az aszály miatt száradt ki” a Mi hazánk képviselője úgy reagált: “a borászat ügyvédjének joga van az üggyel kapcsolatban a valóságtól eltérő kijelentéseket tenni, azaz hazudni”.

A Tarnát védő civilek múlt héten azzal fordultak a füzesabonyi polgármesterhez, hogy próbálja meg elérni: Gondos István fideszes önkormányzati képviselő álljon el “az ökológiai bűnöző borászok védelmétől, hogy ne hozzon szégyent az általunk is nagyon kedvelt Füzesabony városára”.

A természetvédők arra gyanakszanak, hogy a borászat és a velük együttműködő politikusok bűnszervezetben próbálják eltussolni az ügyet. Bóday Pál, a Tarna-pusztítást leleplező Macskárvaház Alapítvány vezetője lapunknak elmondta:

“ezen politikusok egy csoportja, egy egri kormánypárti önkormányzati képviselő szervezésében Egerben megbeszélést tartott, amelyen arról volt szó, miként lehet a Tarnát védőket elhallgattatni”.

Nem csak a Tarna kapcsán hallgatnak

Pápai Ákos úgy véli, a borászoknak kellene véleményt formálni, hiszen mások természetkárosítása miatt az egész borvidék hírneve csorbulhat.

Hozzátette a hegyközségi tanács az Eger-patak évről évre megismétlődő szennyezése kapcsán is hallgat arról, ki üríti a hordómosásból származó gusztustalan folyadékot az élővízbe. Pápai Ákos leszögezte azt is:

a vármegyei önkormányzatnak is meg kellene szólalnia az üggyel kapcsolatban.

(Fotó: Pápai Ákos Facebook oldala)

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.