Lemond-e az MSZP egri vezetése is?

Az országos kudarcnál is sokkal rosszabb eredményt értek el a városban a Fideszt támogató taktikával. 

Az MSZP országos választmányi ülésén lemondott Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes a párt társelnöki tisztségéről. A katasztrófális választási eredmények után a szocialisták vezetői magukra vállalták a felelősséget és meghozták azt a döntést, melyet az elmúlt két hétben a párt korábbi prominens vezetői is szorgalmaztak. Többek közt Lamperth Mónika korábbi belügyminiszter és Lendvai Ildikó is felszólította az MSZP és a DK országos vezetését a lemondásra.

A Telex cikke szerint Komjáthi és Kunhalmi lemondása nem azonnali hatályú, szeptember 28-ig maradnak hivatalukban a tisztújításig, addig vezetik a pártot.

Kunhalmi Ágnes Facebookon is megosztotta a hírt, azt írta: az MSZP Választmánya most tartotta meg a választások óta az első gyűlését, és mivel a társelnöki megbízást az MSZP közösségétől kapta, így itt kellett először bejelentenie a lemondási szándékát, nem pedig a nyilvánosságban.

Az Egerben történtekkel kapcsolatban sem reagált még semmit Tomaschik Attila, a MSZP helyi vezetője.

A helyi szervezetben komoly felháborodást keltett, hogy az ellenzéki pártok nem álltak a Fidesz ellen induló esélyes jelöltek mellé. Az egri szervezet vezetője, olyan háttéralkut köthetett Pál György polgármesterjelölt személyéről, mellyel a Fideszt hozták helyzetbe és így tudta Pajtók Gábor és a kormánypárt polgármesterjelöltje megnyerni a választást.

A Fideszt támogató taktika ráadásul minden idők legrosszabb egri baloldali választási eredményéhez is vezetett. Pál György mindössze 12,5 százaléknyi szavazatot kapott, a Közgyűlésbe pedig mindössze egyetlen képviselőt tudnak delegálni. A rendszerváltás óta ilyen gyengén még nem szerepelt Egerben a baloldal, s 2010 óta sem kaptak még ilyen kevés szavazatot az ellenzéki pártok a városban.

Az MSZP egri tagságából többen (információnk szerint hatan) pontosan ezért is fontolgatják a pártból való kilépésüket.

 

Az egri baloldal Fideszt támogató taktikákájáról és ennek lehetséges okairól korábban többször is írtunk. Többek közt arról is, hogy Pál György tavaly év elején még a Fidesz jelöltje volt a Városgondozás ügyvezetői pozíciójára.

Dokumentum: tavaly még cégvezetőt csinált volna Pál Györgyből a Fidesz

Ezek után vajon lemond-e Tomaschik Attila és az MSZP egri vezetése, mint ahogy Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes is tette?

Facebook
Email